Borsos Gábor nem bírt Melzerrel

Shares

Borsos_GaborBorsos Gábor vereséget szenvedett a korábbi top 10-es osztrák Jürgen Melzertől kedden a budapesti, 64 ezer euró összdíjazású ATP-challenger férfi tenisztornán a BOK (volt Syma) Csarnokban.

A magyar Davis Kupa-csapat tagja – aki 807. a világranglistán – szabadkártyával indult a versenyen, a 257. helyen álló, 35 éves ellenfele januárban még a későbbi bajnok Roger Federerrel játszott az Australian Openen.

A balkezes Melzer 3:1-re elhúzott, ám a 2015-ös magyar bajnok alig tíz perc alatt 4:3-ra fordított. Ezután viszont ismét három osztrák gém következett, Borsos három szettlabdát még hárított, a negyediknél viszont elrontott egy tenyerest, így 6:4-gyel az ellenfélé lett a játszma.

A folytatásban a 25 éves siófoki játékos elvesztette a fonalat, Melzer 3:1-es vezetésnél kisebb szabályértelmezési vitába keveredett a székbíróval, de ez sem zökkentette ki a ritmusból. Magabiztosan őrizte előnyét, és végül 1 óra 5 perc alatt nyert.

Borsos a nap folyamán párosban is pályára lép, 15 órától ugyanis a bosnyák Mirza Basic oldalán száll szembe Fucsovics Mártonnal és Gödry Leventével. Az utolsó magyar érdekeltségű keddi meccs 17 órakor kezdődik, ezen a junior Australian Open-bajnok Piros Zsombor (1561.) csap össze a brit Edward Corrie-vel (271.).

ATP-challenger, Budapest, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Jürgen Melzer (osztrák) – Borsos Gábor 6:4, 6:2