Botlottak az olaszok és a hollandok is

Shares
Leonardo Bonucci és Georgi Milanov. Fotó: AFP

Leonardo Bonucci és Georgi Milanov. Fotó: AFP

Az Oranje hazai pályán szenvedett Törökország ellen és csak a hosszabbításban tudott egyenlíteni, míg az olasz labdarúgó-válogatott Szófiában került előnyből hátrányba, végül a taljánok is kiharcolták a döntetlent.

Az A csoportban az eddig százszázalékos csehek ezúttal 1-1-es döntetlent játszottak hazai pályán a lettekkel, ezzel továbbra is vezetik csoportjukat.

Izland három góllal nyert Kazahsztánban, a Pescara csatára Birkir Bjarnason kétszer votl eredményes.

A már két vereséget számláló hollandok számára kötelező volt a győzelem Törökország ellen, amennyiben az Oranje oda szeretne érni az első két hely valamelyikére.

A holland válogatott szövetségi kapitánya Guus Hiddink 2010-11-ben a török nemzeti csapat kispadján ült. A Hiddink éra alatt Törökország 16 mérkőzésből 7-et nyert meg és 5-öt elveszített. Hiddinket a 2012-es Eb-selejtező sorozatban a horvátoktól elszenvedett háromgólos vereség után menesztették.

Szombat este az AmsterdamArénában Burak Yilmaz a 37. percben 15 méterről bombázott a léc alá (0-1). A vezető török gól után megzavarodtak a hollandok, a szünetben Guus Hiddink Wijnaldum helyére becserélte Luciano Narsinghot. A második játékrészben végig támadtak a hollandok, volt nagy helyzete Huntelaarnak, Narsinghnak és Affelay-nak is, ám nem tudott kiegyenlíteni az Oranje. Újoncnként beszállt a játékba Bas Dost is, ám a 196 cm magas csatár sem tudta bevenni Babacan kapuját.

Végül a 92. percben Wesley Sneijder 20 méterről megeresztett lövésébe tette bele a fejét Klaas-Jan Huntelaar (1-1).

A B csoportban Wales háromgólos győzelmet aratott Izraelben, így éppen riválisát megelőzve a hatos élére ugrott, igaz, a hazaiak eggyel kevesebb találkozót játszottak.

A H csoportban a horvátok simán, 5-1-re nyertek a vendég norvégok ellen. A 30. percben Marcelo Brozovic 20 méterről lőtte ki a bal alsó sarkot (1-0). Az 54. percben a befelé cselező Ivan Perisic 17 méterről, ballal helyezett a jobb alsóba (2-0). Tíz perccel később a lesipuskás Ivica Olic is bevette a norvég kaput (3-0).

A 69. percben Elyounoussi hagyta ki a norvégok javára megítélt büntetőt, majd második sárgalapja után Corlukának kellett elhagyni a pályát, így emberhátrányba kerültek a horvátok. A 81. percben a csereként beállt Abdellaoue visszagurítása után Alexander Tettey lőtt a jobb alsó sarokba (3-1).

A 87. percben Darijo Srna szöglete után a csereként pályára lépett Gordon Schildenfeld bólintott a bal alsó sarokba (4-1). Végül a 94. percben Danijel Pranjic állította be a 4-1-es végeredményt, a Panathinaikosz szolgálatában álló középpályás első lövését még hárította Nyland, ám a kipattanót már a hálóba emelte Pranjic.

Az északi együttesben első perctől a pályán volt Martin Ödegaard, aki ezzel az Eb-selejtezők történetének legfiatalabb kezdő játékosa lett 16 évesen és 101 naposan. A legfiatalabb szereplés csúcsát is ő tartja, ugyanis 15 évesen és 300 naposan csereként szállt be a bolgárok elleni kvalifikációs meccsen.

Az olasz labdarúgó-válogatott  Szófiában lépett pályára. A 4. percben egy bal oldali olasz beadás után Jordan Minev fejelt a saját kapujába (0-1). Hét perccel később Manolev hozta játékba Ivelin Popovot, aki maga elé engedte a labdát, majd 20 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1-1). A 17. percben labdát szereztek a bolgára, majd az ellentámadás végén Milanov beadását Iliyan Mitsanski Barzagli mellől fejelte Buffon kapujába (2-1).

Végül a 84. percben a csereként pályára lépett Eder 17 méterről tekert káprázatosan a bal felső sarokba (2-2). A brazil származású játékos első válogatott mérkőzésén megszerezte első találatát a Squadra Azzurrában.

Európa-bajnoki selejtezők

A csoport:

Csehország-Lettország 1-1 (0-1)
Gól: Pilar (90.), ill. Visnakovs (30.)

Kazahsztán-Izland 0-3 (0-2)
Gól: Gudjohnsen (20.), Bjarnason (32., 90.)

Hollandia-Törökország 1-1 (0-1)
Gól: Huntelaar (90.), ill. B. Yilmaz (37.)

A csoport állása: 1. Csehország 13 pont, 2. Izland 12, 3. Hollandia 7, 4. Törökország 5, 5. Lettország 3, 6. Kazahsztán 1.

B csoport:

Izrael-Wales 0-3 (0-1)
Gól: A. Ramsey (45.), Gareth Bale (50., 77.)
Kiállítva: E. Tibi (51., Izrael)

Andorra – Bosznia-Hercegovina 3-0 (1-0)
Gól: Edin Dzeko (13., 49., 62.)

Belgium-Ciprus 5-0 (2-0)
Gól: Fellaini (21., 66.), Benteke (35.), E. Hazard (67.), Batshuayi (80.)

A csoport állása: 1. Wales 11 pont, 2. Izrael 9/4 mérkőzés, 3. Belgium 8/4, 4. Ciprus 6, 5. Bosznia-Hercegovina 5, 6. Andorra 0

H csoport:

Azerbajdzsán-Málta 2-0 (1-0)
Gól: Hüseynov (4.), D. Nazarov (90.)

Horvátország-Norvégia 5-1 (1-0)
Gól: Brozovic (30.), Perisic (54.), Olic (65.), Schildenfeld (87.), Pranjic (90.), ill. A. Tettey (81.)
Kiállítva: Corluka (74., Horvátország)

Bulgária-Olaszország 2-2 (2-1)
Gól: I. Popov (11.), Mitsanski (17.), ill. Minev (4., öngól), Eder (84.)

A csoport állása: Horvátország 13, 2. Olaszország 11, 3. Norvégia 9, 4. Bulgária 5, 5. Azerbajdzsán 3, 6. Málta 1.