Bozsik Józseffel is egy csapatban játszott

Gyújtógyertyás táskájából egyenként kerültek elő a féltve őrzött emlékek. Újságcikkek, jegyzőkönyvek, fotók. Az 1961-es Képes Sport címlapján a Vasasban és az Újpesti Dózsában is védő legendás kapus, Szentmihályi Antal szerzi meg a labdát Balogh Károly elől.  De vajon hogyan került egy fiatal, veszprémi srác a fővárosi elit klubhoz, a Budapesti Honvédhoz, amelyben többek között Komorával, Tichyvel, Katonával és Bozsik Cucuval játszhatott egy csapatban?

– Már tizennyolc évesen a Veszprémi Vasas felnőtt együttesében futballoztam, amikor a fehérváriak nagyon akarták, hogy igazoljak hozzájuk – emlékezett a kezdetekre Balogh „Tuta” Károly. – Végül engedtem a csábításnak és a menyasszonyommal együtt oda költöztünk.

A rendkívül tehetséges, technikás, jobbal, ballal kifogástalanul rúgó, rengeteg gólt szerző ifjú azonban még meg sem melegedett új klubjánál, újabb kérők érkeztek.

– Akkoriban az volt a szokás, hogy a játékvezetőket megbízták a nevesebb klubok, hogy ha látnak valahol tehetséges játékost, szólnak, hogy érdemes ellátogatni a kiszemelt focista mérkőzéseire. Nekem is ismert, rangos  nézőim ültek rendszeresen a lelátón. A volt szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv és Bozsik József, aki akkor hagyta abba a játékot kilencvennyolcszoros válogatottként. A Honvéd minden áron vinni akart, végül győzött a katonaság. Bevonultattak. Ráadásul mindenképpen jobbszélsőnek terveztek a csapatban, én meg hallani sem akartam erről.

Mivel az újoncoknak még nem volt esküjük, egy tiszt vitte őket a sportszázadból az edzésekre. Itt történt meg az az eset, ami azóta sem a magyar futballban.

– Bozsik Józsefre bíztak bennünket, aki már nem futballozott, a szakosztály vezetőségben dolgozott – nevetett előre a poénon Honvéd egykori nyolcasa. – Komora Imrét, Takács Bélát, aki később Fradiban is védett, még egy srácot és engem kellett neki olyan állapotba hoznia, hogy minél előbb bekerülhessünk az első csapatba. Ez a felkészülés a legjobban Bozsik Józsefnek sikerült. Olyan formába hozta magát az edzéseken a velünk való foglalkozással, hogy visszakerült a csapatba. Ráadásul játszhatott még három meccset a válogatottban is.

Balogh Károly bajnoki ezüst- és bronzérmesként, valamint Magyar Kupa győztesként búcsúzott Kispesttől. Mert megsértődött az aranycsapat volt centerhalfjára, Lóránt Gyulára.

– Folytatódott a minden áron legyek jobbszélső a csapatban akció. Az új edző ragaszkodott hozzá, én viszont makacskodtam és ragaszkodtam a posztomhoz. Ő viszont nem vitt el Liverpoolba egy kupameccsre. Akkor úgy döntöttem, hogy villámigazolással visszatérek Fehérvárra, ahol továbbra is számítottak rám.
Az első évben rosszul ment a csapatnak, szóba se kerülhetett az élvonalba jutás. Pedig erősítettek is. Például az MTK ifjú titánjával, Karsai Lászlóval. A következő idényben azonban szárnyaltak és a klub történetében először jutottak az NB I-be. De újra előkerült, hogy Balogh legyen jobbszélső.

Kű Lajosból végképp nem lehetett jobbszélsőt csinálni (Fotó: jochapress.hu)

 – Az élet időnként érdekes szituációkat alakít ki. Csapatkapitány voltam, amikor az edzőm arra kért, hogy nézzünk meg egy fiatal srácot az ifik bajnokiján. Egy langaléta, vékonydongájú fiatalember kergette őrületbe az ellenfél játékosait. Volt ott minden. Alagút, esernyő, hanyatt olló, minden, amit imád a közönség. Ő volt Kű Lajos, akit tényleg nem lehetett a szélre rakni. Rábeszélt a tréner, de megegyeztünk abban is, hogy onnan én oda megyek, ahová akarok. Sok gólt szereztem úgy, hogy megindultam befelé cselezve, majd ellőttem a labdát, ahová kellett.

– Makacsságom tanulsága – folytatta Balogh, – ha a Honvédnál elvállalom a posztot, akkor ma Tokió olimpiai bajnoka vagyok, hiszen akkor alakítgatták azt a keretet. Fehérváron nagy terveket szövögettek a feljutásunk után. A Videoton gyár a legjobb reklámhordozónak tartotta a futball csapatot. Megkezdődött a stadion, a lelátó építése. Első évünkben ugyan kiestünk, de utána azonnal visszajutottunk és a Vidi azóta is az élvonal tagja.

Balogh Károly sorsa azonban a Pécsről érkező új edző miatt ismét változott. Ezért bejelentette távozási szándékát. Veszprémből keresték, de nem futballistának, hanem szakosztályvezetőnek. Vele képzelték el, hogy a királynék városában NB I-es csapat épüljön. A Bakony Művek Zsiguli programja adta volna a gazdasági hátteret ennek megvalósításához. Készült vissza oda, ahol vasesztergályos  szakmáját tanulta. Ahol nyugdíjba vonulásáig több, vezető pozícióban is dolgozott. Onnan való az írás elején említett gyújtógyertyás kis táska is. Ezt is megőrizte az elmúlt évtizedekben. csak hogy a politika átírta a gyár óriás terveit!

– Elvittek a mai Jutasi úti pályára, ahol megmutatták, hogy kezdik építeni az új stadiont. Én meg elhittem. Viszont Pap János, a megyei pártbizottság első embere, amikor meghallotta mi készül a városban, lefújatta az egészet. Én meg hazatértem 1969. decemberében, hogy január első napjaiban megkezdem az NB I-es csapat építését. Végül játékosként folytattam a pályafutásomat a fúzió által megalakult Bakony Vegyész Torna Clubban.

Balogh Károly nem akármilyen mezőnyben volt élvonalbeli futballista. Elég, ha csak Albert, Bene, Farkas, Mészöly nevét említem abból az időszakból. Aztán dolgozott edzőként, technikai vezetőként, utánpótlás-nevelő szakemberként. Volt egy kiváló stáb – Somlai Sándor, Németh János, Gazsó Illés, Bartalfy Károly, Belső László, Sikos László – amely nagy szeretettel foglalkozott a gyerekekkel. Ennek eredményeként ontották a legjobbakat az NB I felé. Mint például Bimbó, Perger, Horváth M., Gazsó, Czuczu, Sántha, Balássi, Maróti, Grósz. A Balogh Károly kiválasztotta és edzette megyei serdülő válogatott országos második helyezett volt.

Egyik ifjúsági csapatát Balatonalmádiba „menekítette” nehogy szétszórják őket a megyében. Azok közül később többen szintén első ligás játékosok lettek. Balogh Károly volt az, aki 1987-ben Glázer Róbertet javasolta a megyeszékhelyre edzőnek, aki aztán meg sem állt a csapatával az élvonalig. Balogh az Ajkai Bányásznál, kollégája a nagy városi riválisnál, az Alunál edzősködött. Sokat beszélgettek egymással a futballról.

A hetvenhetedik születésnapjára készülő, egykori kiváló játékosnak természetesen a maiakról is van véleménye.

– Minimális előrelépés tapasztalható a magyar futballban, de csak azoknál az együtteseknél, ahol van néhány jó képességű, külföldi futballista. Ők tudnak kicsit változtatni a csapatok játékerején. Ahol ilyen nincs, ott minden változatlan. Magyarországon például nincs gyors, robbanékony, dinamikus játékos. A kiválasztásnál van a legnagyobb probléma. Tíz éve működnek az akadémiák, de nincs igazi klasszisunk. Egyébként angol futballt nézek, mert ott minden egyben látható. Erő, gyorsaság, technika, taktika. Ha majd mind ez  nálunk is megtalálható lesz egyszerre, akkor beszélhetünk újra magyar futballról.

(Vasárnapi Napló / Donát Tamás)