Bravúr után Pick Szeged – Montpellier döntő lesz!

Shares

kezi_Szeged_JPP_Balogh_6 gól        Balogh Zsolt hat gólt lőtt (Fotó: MTI)

Kevesen számítottak rá, hogy a világ legerősebb kézilabda bajnokságának, a Bundesligának egyik élcsapata, a Füchse Berlin ellen, saját otthonában lesz képes győzni a Pick Szeged  együttese. Így annál nagyobb lehet az öröm, hiszen a szegediek az első félidőben kiharcolt négygólos előnyükből a végelszámolásig megőriztek kettőt, így 24-22(13-9) arányú sikert könyvelhettek el.

Ez egyben azt is jelenti, hogy vasárnap immár az EHF-Kupa első helyéért léphetnek pályára Carlos Pastor tanítványai, mégpedig ugyancsak Berlinben. Ellenfelük a francia Montpellier legénysége lesz, akik a szegedieket követő összecsapáson 36-32 (18-14) arányban bizonyultak jobbnak a román Constanta alakulatánál.

A korábbi szakértői vélekedések abban szinte kivétel nélkül megegyeztek, hogy amennyiben a Szeged a legnehezebbnek vélt riválison, a Füchse Berlin együttesén sikerrel túljut, úgy komoly esélye van a végső győzelem kiharcolására. Így ezzel a bíztató alaphangulattal várhatjuk a vasárnapi döntőt, a Pick Szeged és a Montpellier összecsapását.

Az EHF Kupa elnyerése komoly sikere lehet nem csak a szegedi, hanem az egész magyar kézilabdázásnak is.