Bravúros fehérvári győzelem Bécsben

Shares

A Fehérvár AV19 1-0-ra nyert idegenben az éllovas Vienna Capitals ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) pénteki játéknapján.

A kezdő korongbedobás után nem teketóriáztak sokat a hazaiak, Holzapfel tesztelte Carruthot rögtön az első percben, de a játékszer a kapuvasra vágódott. A következőkben sem változott a játék képe, csapatunk csak a 4. percben jött ki a szorításból, amikor Erdély egyéni akciója után kellett hárítania Lamoreux-nek.

Tovább próbálkozott a vendég együttes, LoVecchio szólózhatott, de távoli lövését védte a hazaiak kapusa, a harmad közepén pedig Kóger előtt maradt ki egy lehetőség. A játékrész második felében csökkent a Vienna lendülete, Háriék pedig magukra találtak, így egyre többször dolgoztatták meg az osztrákok hálóőrét. Kontrákból próbálkozott együttesünk a továbbiakban is, legközelebb Kóger járt a gólszerzéshez.

Hirdetés

A középső 20 perc is Carruth-védésekkel indult, majd a másik oldalon Hári passzolt Erdély elé, de Lamoreux hárított. A 22. percben Musicot büntették a játékvezetők, a liga legjobb emberelőnyös mutatójával rendelkező bécsiek azonban nem tudtak élni a lehetőséggel. Rotter lövése után Carruth védett óriásit.

A 34. percben megtört a jég, Carruth indított támadást, egy kipattanóra Ales Music csapott le és passzolt Jeff LoVeechio elé, aki pedig a kapuba bombázott (0-1).

Hári előtt adódott százszázalékos ziccer 6 perccel a mérkőzés vége előtt, de a támadó lövése után a korong fölé ment. Brocklehurst kékvonalas bombája után csengett a vas, majd tovább fokozódott a bécsi fölény, egy helyzet után végül Rotter ugrott neki Kógernek.

Hirdetés

Serge Aubin másfél perccel a vége előtt időt kért, levitte kapusát, ráadásul Hartynak kellett kiülnie a dudaszó előtt, így izgalmas végjátékot látott a mintegy ötezer kilátogató. Latendresse elhozta a bulit, leperegtek a másodpercek, a Fehérvár AV19 pedig visszavágott a listavezetőnek az első fordulóban elszenvedett vereségért.

Benoit Laporte: „Nagyon örülök a mai győzelemnek. Idegenben győzni, ráadásul a listavezető ellen, mindig pozitív. Nem sikerült jól a keddi mérkőzésünk a Nyitra ellen, de mindenki meg akarta mutatni, hogy ez a csapat képes playoff-esélyeshez méltóan játszani. A játékosok keményen dolgoztak, rengeteg lövést blokkoltak, a kapusunk pedig számtalan védéssel járult hozzá a sikerhez. Tudtuk, hogy a Bécs sokat lő kapura, de a védekező harmadban a játékosok nem kímélték magukat, mindent megtettek annak érdekében, hogy blokkolják a próbálkozásokat. Az első harmadban ma sem játszottunk kifejezetten jól, aztán a második játékrészben megszereztünk a vezetést, végül pedig meg tudtuk tartani az előnyt. A mai mérkőzés legnagyobb pozitívumának azt látom, hogy mindenki százszázalékosan koncentrált és elhitték, képesek a győzelemre.”

EBEL:

Vienna Capitals (osztrák)-Fehérvár AV19 0-1 (0-0, 0-1, 0-0)
Gól: Lovecchio (34.)

Az Újpest legyőzte a MAC-ot

Az Újpest nagy küzdelemben 3-2-re nyert a második helyen álló, vendég MAC Budapest ellen a jégkorong Erste Liga alapszakaszának pénteki játéknapján.

Erste Liga:

UTE-MAC Budapest 3-2 (0-0, 2-1, 1-1)
Gól: Erik Caladi (28., emberelőnyben), Anze Ropret (38., 42., embereőnyben), ill. Garát Péter (25.), Somogyi Balázs (58., emberelőnyben)

Fehérvári Titánok-EV Vienna Capitals (osztrák) 4-1 (2-0, 1-1, 1-0)
Gól: Mazzag Dániel (1., 30.), Derek Schoenmakers (9.), Kiss Patrik (60., emberelőnyben)ill. Michal Kruckovyc (40.)

ASC Corona Brasov (román)-SC Csíkszereda (román) 3-2 (0-0, 2-0, 1-2)
Gól: Csíki Zoltán (29.), Zsók LEvente (34.), Roberto Gliga (48., embereőnyben), ill. Peter Fabus (50.), Tomás Brnák (60.)

A tabella:
1. DVTK Jegesmedvék 14 11 1 1 1 57-25 36 pont
2. MAC Budapest 16 11 – – 5 68-40 33
3. UTE 16 9 1 – 6 46-40 29
4. Ferencvárosi Torna Club 15 8 1 – 6 53-42 26
5. SC Csíkszereda 15 8 – – 7 53-47 24
6. ASC Corona Brasov 15 6 1 2 6 44-39 22
7. Dunaújvárosi Acélbikák 14 6 – – 8 37-41 18
8. Fehérvári Titánok 16 4 1 2 9 46-70 16
9. EV Vienna Capitals 17 – 1 1 15 24-84 3

Forrás: EBEL/fehervarav19.hu/jegkorongszovetseg.hu