Bronzérmes a Kormos, Reisinger szinkronugró páros

Shares
 Reisinger Zsófia (b) és Kormos Villő, a női szinkrontoronyugró szám bronzérmesei a dobogón a 32. úszó, műugró és szinkronúszó Európa-bajnokságon a London Aquatics Centerben 2016. május 10-én. MTI Fotó: Kovács Anikó

Reisinger Zsófia (b) és Kormos Villő, a női szinkrontoronyugró szám bronzérmesei a dobogón. MTI Fotó: Kovács Anikó

Bronzérmet nyert a Kormos Villő, Reisinger Zsófia páros a szinkrontoronyugró számban a londoni vizes Európa-bajnokság keddi versenynapján.

A magyar duó az előző két kontinensviadalon – 2014-ben Berlinben és 2015-ben Rostockban – is harmadik helyen végzett ebben a versenyszámban.

A kontinensviadal honlapja szerint ezúttal a német Maria Kurjo, My Phan páros győzött az ukrán Ganna Krasznosljik, Vlada Tacenko kettős előtt.

„Amikor a németek megelőztek minket az utolsó körben, nagyon el voltam keseredve, mert úgy tűnt, nem lesz már meg az érem. De a gyógytornászunk azt mondta, még nincs vége a versenynek – és igaza lett, a britek hibája után mégis újra dobogóra állhattunk” – mondta Kormos Villő, aki szerint ez óriási eredmény, mivel idén alig edzettek és versenyeztek együtt. „Ezt a programot ebben a formában itt csináltuk először. Kisebb hibák így is voltak, szinkronizációban is, ugrásban is, de nagyot nem bakiztunk”.

„Kiegyensúlyozottak voltunk, és ami nagyon lényeges: határozottan ugrottunk, azaz nem a biztonságra törekedtünk” – értékelt Reisinger Zsófia.

 Reisinger Zsófia (b) és Kormos Villő a női szinkrontoronyugró szám későbbi bronzérmesei a 32. úszó, műugró és szinkronúszó Európa-bajnokságon a London Aquatics Centerben 2016. május 10-én. MTI Fotó: Kovács Anikó

Reisinger Zsófia (b) és Kormos Villő a női szinkrontoronyugró szám későbbi bronzérmesei a 32. úszó, műugró és szinkronúszó Európa-bajnokságon a London Aquatics Centerben. MTI Fotó: Kovács Anikó

Haász Katalin, a szakmai bizottság elnöke szintén azt emelte ki, hogy idén mindössze hat szinkronedzése volt a párosnak, mert az olimpiai kvalifikáció miatt most az egyénire helyezték a hangsúlyt.
„Otthon egyetlen olyan feltétel sem adott, ami az ellenfeleinknek megvan: se torony, se a szárazedzésekhez nélkülözhetetlen deszkák, gumiasztalok” – mondta a sportvezető.

A második versenynap másik két aranyérmét az oroszok és az ukránok nyerték: egyéni szinkronúszásban az orosz Natalija Iscsenko, míg a férfi műugrók 3 méteres számában az ukrán Illja Kvasa diadalmaskodott.

Női szinkrontoronyugrás, Európa-bajnok:

   Maria Kurjo, My Phan (Németország) 279,7 pont
2. Ganna Krasznosljik, Vlada Tacenko (Ukrajna) 278
3. Kormos Villő, Reisinger Zsófia (Magyarország) 274,7

Szinkronúszás, egyéni, Európa-bajnok:

Natalija Iscsenko (Oroszország) 96,4 pont
2. Anna Volosina (Ukrajna) 93,4
3. Linda Cerruti (Olaszország) 89,4

Műugrás, férfiak, 1 méter, Európa-bajnok:

Illja Kvasa (Ukrajna) 439,7 pont
2. Giovanni Tocci (Olaszország) 414,3
3. Constantin Blaha (Ausztria) 402,5

(MTI)