Bujdosó Ágota: Csibész angyalföldi lányok voltunk!

A húsz éve nyugdíjas Bujdosó Ágota

Az ötvenes-hatvanas években számos sportág történetében visszakereshető a sportiskolák általában jó, egyes esetekben pedig kiemelkedően eredményes munkássága. Jó példa ez utóbbi állítás alátámasztására az Angyalföldi Sportiskola (ASI), ahol nagyon sok, későbbi felnőtt válogatott sportoló is nevelkedett. Csak egy példa a sok közül: Bujdosó Ágota kézilabda kapus, aki később több mint egy évtizeden keresztül biztos tagja volt a felnőtt magyar női kézilabda válogatottnak.

Az 1943-ban született, olimpiai bronzérme mellett kétszeres világbajnoki harmadik helyezettel sikerült hosszabban beszélgetni.

„Heten voltunk testvérek, akkoriban a vagány angyalföldi gyerekek mindenben benne voltak. Én például a Kilián György iskola tanulójaként kézilabdáztam is. Egy alkalommal a Tomori utcai iskolásokkal játszottunk, akiknek testnevelő tanára, Ferenczy József hívott, hogy menjek edzésre az akkoriban alakulófélben volt ASI-ba. Ez 1957 tavaszán történt, így lett az első edzőm a tanár úr.”

– Milyen edző volt Ferenczy József?

„Szerintem fantasztikus, zseniális. Az angyalföldi lányok akkoriban mindannyian elég csibészek voltunk, nem lehetett könnyű hangot találni velünk úgy, hogy azt el is fogadjuk. Jómagam például elvált szülők gyermeke voltam, ez csak nehezítette a helyzetet. Mégis felnőttünk és nem tévedtünk el az élet útvesztőiben. Kijártam az iskolát, majd a könyvkötő szakmához tévedtem, amit eredetileg nem én választottam, de megszoktam és tisztességgel csináltam is.”

 – Meddig tartott a tanár úr időszaka?

„Elég sokáig. 1961-ben az ASI-t átvette a Vasas, majd 1965-ben feljutottunk az NB I-be, de 1966 tavaszán már meg is váltottuk a retúr jegyet a második vonalba. Na, ekkor váltunk el Ferenczy tanár úrtól, aki ezen a szinten már nem volt megoldás, amit ő elegánsan tudomásul is vett és attól kezdve ismét a gyerekekkel foglalkozott. Hozzánk pedig megérkezett a magyar kézilabdázás egyik markáns egyénisége, Cséfay Sándor bácsi.”

 – Közben Bujdosó Ágota már korábban egyszeres felnőtt válogatott lett.

Török Bódog és az elmaradhatatlan mágnestábla

„A Tüzér utcában játszottunk, ez még 1961-ben történt. Tizennyolc évesen, kicsit túledzetten még nem voltam ura önmagamnak. Török Bódog a kapu mögött állt és valamit beszólt nekem. Én pedig amúgy „angyalföldiesen” megválaszoltam neki – öt évig nem hívott be a válogatott keretbe.”

 – A Vasasban viszont fix helye volt. Hogy éltek akkoriban az élsportolók?

„Hogy éltünk volna? Dolgoztunk. Napi négy óra munkaidő kedvezményt kaptunk, mindenki bejárt a munkahelyére. Én például a könyvkötészetbe. Kikérőnk csak akkor volt, amikor a válogatott kerettel mentünk edzőtáborba, vagy nemzetközi tornára. Én egyébként csak az 1965-ös világbajnokságot követően kerültem vissza a keretbe. Elsősorban azért, mert Guricsné Pásztor Erzsike akkor már kifelé tartott a világbajnok együttesből. Bogyi bácsi egyébként tetőtől talpig úriember volt. Soha nem hozta szóba, de még célzást sem tett az akkori „afférunkra”. Amikor ismét behívott, teljesen tiszta lappal indultam nála. Ha igazak a statisztikák, akkor 158-szor lehettem a nemzeti együttes tagja, ahol gyakorlatilag a montreali olimpia végéig játszottam.”

 – Addig azért még történt egy, s más Bujdosó Ágota életében. Maradjunk egyre sikeresebb klubjánál, a Vasasnál.

Balról: Ignácz Ilona, Köpf Károly és Babos Ágnes

 „Klubom folyamatosan erősítgette az állományt; elsősorban a végzett TFSE játékosait fogadták szívesen. Így került hozzánk például 1966-ban Babos Ágnes és Ignácz Ilona is.”

 – Az edzőknél is többen követték egymást.

„Cséfay Sanyi bácsi után jött Fleck Ottó, majd néhány évvel később őt Csík János váltotta. Mindenkinek megvoltak a maga erősségei. Ottónak például túl az edzői munkán a körülményekre is rendkívüli odafigyelése volt. Aprólékos volt, precíz valaki, aki mindent megtett a játékosokért. Az én térdműtétemet követően például igen körültekintő és sokoldalú rehabilitációs munkára fogott, aminek eredményeként az operációt követően három hónappal már ismét a kapuba állhattam. Akkoriban még nem voltak kapusedzők, de ha már így szóba kerültek, okvetlenül el kell mondanom, az Elektromos egykori portása, Bakos István kapusedzőként is kitűnően végzi a dolgát. Visszatérve az edzőkre, amikor Ottót lecserélték és helyére Csík Jánost szerződtették, akkor már Ottót is kinőtte a csapat. Csíknek is megvoltak a maga erényeit, amelyeket később a női, majd a férfi válogatott élén is bizonyított.”

 – Bár a Vasas sorra nyerte a bajnokságokat, az emberekben mégis leginkább a válogatott sikerei maradtak meg.

„Nem voltunk szerencsések, hiszen az 1968-as világbajnokság a csehszlovákiai események miatt elmaradt, pedig akkor is nagyon erős csapatunk volt, amely akár megduplázhatta volna az 1965-ben kiharcolt világbajnoki címet. Így csak hat év múlva, Hollandiában játszhattunk ismét vb-n, ahol a bronzérem jutott nekünk. 1973-ban elmaradt a dobogó, 1975-ben, Kijevben viszont a Szovjetuniót is legyőztük, mégis megálltunk az újabb harmadik helynél. A szovjetek elleni győzelemnek külön is örültem, hiszen előzőleg mindenki azt mondogatta, hogy az oroszok ellen csak pártbizottsági engedéllyel lehetne nyerni.

  – Milyen volt akkoriban a világszínvonalú csapatok játéka?

Miklós Magda mellett fia, a Tatabányára igazolt Ilyés Ferenc és nővére, a Németországban játszó Ilyés Annamária

„A kornak megfelelően igen jó meccseket játszottunk – általánosságban a szocialista országok domináltak. A Szovjetunió, az NDK, Magyarország, Jugoszlávia és Románia legjobbjai rivalizáltak egymással. Mindenütt óriási egyéniségek is előkerültek. Rám igen nagy hatást tett például az NDK-beli Waltraud Kretzschmar, akihez rendkívüli módon hasonlít a győriek holland légiósa, Nycke Groot. Ha valakit, hát leginkább a szovjet Zinaida Turcsinát kellene megemlítenem. Rendkívüli módon látott a pályán és irányítóként még kellő lövő erővel is rendelkezett. Ami a hatékonyságot illeti, a romániai Miklós Magdától is joggal rettegtek az ellenfelek.”

 – 1976-ban először szerepelt az olimpia programjában a női kézilabda, ahol Magyarország bronzérmet szerzett.

„Montreal után lemondtam a válogatottságot, a bolgárok ellen búcsúztam a címeres meztől. Alig egy félévre rá a klubban is elköszöntem. Utána néhány hónapig még lejártam edzésre, de miután rájöttem, hogy edző sosem leszek, ezért szép lassan eltűntem. Hosszú éveken át a Medicor Művek nyomdájában dolgoztam, de a rendszerváltozást követő forgatagban megesett, hogy egy év alatt hat munkahelyem is volt. Végül a Copint-Datorgnál egy időre megállapodtam, majd 1996-ban az ő jóindulatú támogatásuknak köszönhetően, 53 éves koromban nyugdíjba mehettem.”

– A tartós pihenőben eltelt két évtizedről mit mondana el?

Lemhényi Dezső ugyancsak olimpiai bajnok feleségével, Tass Olgával (Fotók: JochaPress.hu)

 „Megvallom, nem hiányzik már a meló! Ahogy múlik az idő, az ember mind nehezebben mozog, rajtam is van vagy 20 kiló súlyfelesleg. Mind több gyógyszert kell szedni, ami persze tízezres nagyságban terheli meg a szerény költségkeretemet. Ha nem kapnánk az olimpiai járadékot, nagyon megnézhetném magamat. Ezért is áldom Lemhényi „Butykó” Dezső nevét még haló poraiban is, mert ha ő nem harcol olyan következetesen, akkor én ma sokkal szerényebben élhetnék, sok társammal együtt.”

 – Mi mindennel tölti a napjait?

„Az elengedhetetlen tennivalók mellett sokat nézem a tévében a sportközvetítéseket. Meccsekre már régen nem járok, viszont így is mindenről értesülök. Gyenge pillanatomban megfogadtam, hogy nem nézek több kézilabda mérkőzést, miután egyik csapatunk sem jutott ki Rióba, de persze ezt már feladtam. Az olimpia összességében tetszett, bámulatos dolgokat láthattunk, magyar sikerekkel megtűzdelve. Hosszú Katinkára nyugodtan fogadtam volna, Kozák Danuta pedig csodálatos volt számomra. Szilágyi Áron újabb aranyérme különösen megfogott, de Szász Emesének is nagyon örültem.”

Szász Emese mesterével, Kulcsár Győzővel

 – Az olimpiának vége, mi lép a helyébe?

„Ne nevessen senki, nekem a kedvenc műsorom a „Charlie majom a családban” című sorozat. Ezen a programon legalább jó nagyokat lehet nevetni. Az életünk egyébként nem túl vidám. A régiekkel telefonon még csak beszélgetek, de a MOB évenkénti találkozóján kívül nem járok senkivel össze. Idén egy új nyugdíjassal bővül a körünk, ugyanis Csajbókné Németh Erzsébet, a „Bömbi” is felhagy a munkával. A tévére visszatérve, szinte minden sporteseményt megnézek, mert mégis csak ez a téma áll hozzám a legközelebb. A kerékpár körversenyeket különösen szívesen követem, mert közben csodálatos tájakban gyönyörködhetek.”

 – A labdarúgás is érdekli? Látta a Feröer szigetek elleni vb-selejtezőt?

„Hozzákezdtem, de egy idő után csatornát váltottam…”