Bukarest óta biztos: a majomtól származunk!

foci_Agyas, 440

Régi cimborám, Agyas valamikor négy-öt sportágban célozta meg a világszínvonalat. Eltökéltsége és önbizalma Chuck Norriséval vetekedett; ha tőle kérdezték volna meg, hány fekvőtámaszt tud lenyomni, ő is kapásból vágja rá: az összeset. 

Mivel azonban a megyei első osztálynál tovább semmiben sem jutott, húszas évei elején a sport mellett más szenvedélyt talált magának. A kisfröccsöt, amelyet jeles napokon nagyfröccsre cserél. Ilyenkor a szokásosnál is nagyobb hevülettel osztja az észt kedvenc törzskocsmájában, és ha már úgy érzi, kinőtte a hallgatóságát, olykor felhív telefonon. Én pedig a hajdani barátságra emlékezve végighallgatom, és tétova kísérleteket teszek ellenérvek felsorakoztatására. Mint szerda délelőtt is. Agyas ezúttal a labdarúgó Eb-selejtezők, különösen Bukarest miatt jött izgalomba, és már mondta is:

– Na, helló! Erősen kezdtem, még nincs dél, de már benyomtam két kőművesjoghurtot. Nem tudod, mi az? Hát a féldecis üveges pálinka, amit az alkeszek reggel kettesével, hármasával öntenek le. Mint én, ma. Rám fért a tegnap este után. De kezdem a román meccsel, és az én arany drága cimbimmel, a Szalaival. A Tohonya szombat délután már eleve bebombázva jött be a Böfögőbe (Agyasék törzskocsmája), és jó fél óra ment el a meccsből, amikor megkérdezte, végül miért nem játszik a Szalai? Jót röhögtünk, és mondtuk, hogy tényleg nem játszik, de sajnos pályán van, erre másnap van képe azt nyilatkozni, hogy bátrabb támadó játék kellett volna. Ebben teljesen igazad van, öcsém, csak az a baj, hogy te voltál a csatárunk. Az 1-1-ért, vagyis a második félidőért amúgy le a kalappal, nem tündököltünk, de végre normálisan fociztunk. Hát még, ha a végén a Nikolics berúgja a ziccerét, amit a Vidiben csont nélkül feltesz a léc alá, meg se várja, hova megy a labda, már fordul hátra ünnepelni. Azért a Jeneit így is megnéztem volna, hogy látszik-e a buráján a civilizáció. (Az egykori magyar és román szövetségi kapitány a mérkőzés előtt azt kérte a magyar szurkolóktól, viseljék majd kulturáltan a vereséget, mert az is a civilizáció jele – a szerk.) Mert a románokon nem nagyon látszott. Mondta is az Egér, hogy neki senki ne dumáljon, most már tuti, hogy a majomtól származunk, de még az se biztos, hogy mindenki az emberszabásúaktól. A Tohonya akkor már összefüggően beszélni se nagyon tudott, de még lenyomott egy felest, azt nyögte, hogy ennek már lefelé hányás íze volt, aztán egyszer csak kitisztult, és azt kérdezte: hogy fog most már a Dárdai Pali három meccsből öt pontot csinálni, kivel akar még ikszelni? Ebben viszont tök igaza volt.

Ekkor felvetettem, Dárdai talán Berlinből is jobban ismeri a magyar focit, mint mi itthonról, ezért pontosan tudta, hogy a bukaresti döntetlennel még nem kezdődik meg a diadalmenet. Agyas persze kész volt a válasszal, így következhettek feröeri viszontagságaink:

– Jó, én se arra számítottam, hogy 2018-ban a németekkel játsszuk a vb-döntőt, mert előtte az elődöntőben lenyomjuk a brazilokat, amúgy is állandóan azt pofázom, hogy a futballban minden megtörténhet. Meg mindennek az ellenkezője. Csak az a biztos, hogy minden bizonytalan. A tótok verik a spanyolokat, az albánok a portugálokat, Izland 2-0-ra mossa le a hollandokat. Már attól fáztam, hogy ti is azt irkáljátok, meg a többi lap is, hogy az egyik feröeri focista útépítő, a másik villanyszerelő, a harmadik óvóbácsi. És akkor mi van? Dolgoznak. Ilyen erővel, az a magyar profi, aki ugyanúgy futballozik, mint ők, munkanélküli. Az nagyobb dicsőség? Különben meg ha valaki nem azért focizik, mert amúgy éhen halna, hanem azért, mert imádja, annak két nagyon nagy előnye van. Az első, hogy nincs az a hülye, aki a hobbiját direkt sz*ul csinálná. Nézz meg engem!

Vasárnap délelőtt kispályázunk az Egérékkel, egy perccel a meccs előtt még baromkodunk, de játék közben mindenkinek gondolkodás nélkül átharapnám a torkát, igaz, öt perccel utána már viszem nekik a behűtött sört. A másik nagyon nagy előny, hogy ha nem a fociból élsz, nem lef*sott bokával játszol, nem alibizel végig egy normális passz, csel vagy lövés nélkül egy meccset, csak hogy valami bajt ne csinálj. Hanem ki akarsz osztani egy bőrt, adni egy nagy zsugát, ágyúzni egyet huszonöt méterről. Mint ezek a feröeri birkapásztorok. Pedig némelyiknek olyan alkata volt, hogy ha cementes zsákokat kellene hordani, őket hívnám először. És a kedvencem, a Szalai hány párharcot nyert ellenük? Igaz, a labda ellen se nagyon nyert egyet se. Még szerencse, hogy a szokásos gólját megrúgta, hetven centi, üres kapu – azt onnan szegény Gobbi Hilda is berúgta volna –, különben a Palkónak még abban is igaza lenne, hogy mostantól az öt pontért hajtunk.

De ettől az 1-0-tól legalább a nagy szájtépők is rájöttek, hogy attól, hogy a Dárdai hazajött Berlinből, ez még nem a német, hanem a magyar válogatott. Még jó, hogy a Tohonya ezt a meccset nem vállalta, mert neki a 20.45 már túl késő, addigra biztos, hogy elesik, és belülről nézi a szemhéját. Jobban járt vele. Na, helló.

(mno-hu)

This entry was posted in Blog and tagged , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.