Ceglédi kettős vereség a negyeddöntőben

Shares
Cegléd, 2017. február 16. A ceglédi Nagy-Bujdosó Nóra (b) és kassai Anna Jurcenkova a női kosárlabda Európa Kupa első negyeddöntőjének visszavágó mérkőzésén, a VBW CEKK Cegléd - Good Angels Kosice összecsapáson Cegléden 2017. február 16-án. A magyar csapat 70-77-re kikapott, ezzel kettős vereséggel búcsúzott. MTI Fotó: Bugány János

A ceglédi Nagy-Bujdosó Nóra (b) és kassai Anna Jurcenkova a női kosárlabda Európa Kupa első negyeddöntőjének visszavágó mérkőzésén. MTI Fotó: Bugány János

A Cegléd a kassai 15 pontos vereség után, csütörtökön hazai pályán hét ponttal kikapott a szlovák Kosicétől a női kosárlabda Európa Kupa első negyeddöntőjének visszavágóján, ezzel kettős vereséggel búcsúzott.

Cziczás László csapata egy hete 79-64-re kikapott Kassán, s bár a visszavágót jobban kezdte ellenfelénél, a második negyedben hátrányba került. Ezt ugyan a harmadik negyedben sikerült csökkenteni, ám fordítani már nem tudott a Cegléd.

Az EK sajátos lebonyolítási rendje miatt két negyeddöntőt rendeznek: az első negyeddöntőből továbbjutó négy csapat elődöntő helyett egy második negyeddöntőt vív, az Euroligából érkező négy együttessel kiegészülve.

Hirdetés

Női kosárlabda Európa Kupa, első negyeddöntő, visszavágó:

VBW CEKK Cegléd – Good Angels Kosice 70-77 (22-18, 10-25, 19-10, 19-24)
Cegléd: Nagy-Bujdosó Nóra 25/12, Maja Skorics 18, Medgyessy 7, Katona 3, Maksimovic 1. Csere: A. Serban 10/6, Kányási 5/3, Ruttner 1.
Kosice: T. Oblak 22/9, Jurcenkova 14, V. Baugh 11, R. Allen 11/6, Balintova 6. Csere: Kupcikova 11, Stehlikova 2.
Legtöbb lepattanó: Nagy-Bujdosó 7, ill. Kupcikova 8.
Legtöbb assziszt: Medgyessy Dóra 13, ill. Oblak 6.

Továbbjutott: a Kosice kettős győzelemmel.

Hirdetés

(MTI)