Chernomaz sajnálja a hibákat

Shares
Fotó: Mudra László/IIHF

Fotó: Mudra László/IIHF

A jó kezdés utáni hibákat emelte ki Rich Chernomaz szövetségi kapitány a németek elleni 4-2-es vereség után az oroszországi jégkorong-világbajnokság hétfői játéknapján.

Chernomaz a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta: nagyon izgalmas meccs volt, kegyetlen harc és küzdelem zajlott a pályán.

„Úgy kezdtünk, ahogy akartunk, megszereztük a vezetést. Ám a szoros mérkőzéseken nagyon fontos a lendület, amit vagy emberelőnnyel vagy az ellenfél hibáinak kihasználásával lehet megszerezni” – mondta a kanadai szakvezető.

Hirdetés

Hangsúlyozta: kétszer is úgy kapott gólt csapata, hogy kritikus helyen eladta a korongot. Egyszer emberhátrányban, a saját kékvonalánál, a másik alkalommal pedig a harmadik német gól előtt, harmadon belül.
„Nem tudtunk zártak maradni, ezért kaptunk ki a végén. Ha Németország ilyen szellemben játszik tovább, a negyeddöntős ellenfelét is megszorongathatja” – tette hozzá Chernomaz.

Marco Sturm, a németek szövetségi kapitánya dicsérte a magyar csapatot, amely az utolsó pillanatig keményen harcolt.
„A nagy nyomásunk végül győzelmet ért. Előző nap az amerikaiak ellen nyertünk a hajrában, és most is. Ez a csapat erejét bizonyítja” – mondta Sturm.

A vb legponterősebb (1 gól, 4 gólpassz, 5 pont) magyar játékosa, Bartalis István elmondta: csalódott, hogy a végén nem sikerült a nyomást tartani, és a németek végül győztek.
„Sokáig jól játszottunk, jól védekeztünk, váltottunk védekezésből támadásba, hatékonyan támadtuk le ellenfelüket. Sajnos, a hajrában kicsit passzívak voltunk, és addig járt a korong, amíg igazi lövőhelyzet alakult ki. Várjuk, mi lesz a sorsunk.”

Hirdetés

A három vb-góllal legeredményesebb magyar csatár, Sofron István ugyancsak szomorú volt, de szerinte el kell ismerni, hogy sok esetben már igazi A-csoportos szinten játszik a válogatott.
„Itt a végén jobbak voltak a németek. Borzasztóan sajnálom, hogy várnunk kell egy napot, mert már most eldönthettük volna a bennmaradásunkat.”

A csapatkapitány Vas Márton kifejtette, hogy a csapat nagyon sokat fejlődött egy év alatt, és bebizonyította, hogy nem véletlenül szerepelhet az élvonalban.
„Persze, sok tanulnivalónk van még, de vannak olyan játékelemek, amelyekkel felvesszük a versenyt a legjobbakkal is. A végén saját kapunk elé szegezett minket a német válogatott, és belőtte a győztes gólt.”

A 30 védést bemutató Rajna Miklós azt mondta: jól játszott a válogatott, és megérdemelt volna legalább egy pontot.
„Nem kell idegeskedni, mi lesz kedden, az már nem rajtunk múlik. Becsülettel helytálltunk, sok jó percünk, harmadunk volt, nagyon jól védekeztünk a tornán. Élvezet volt az élvonalban védeni, szerintem sokat tanultunk” – mondta a magyar válogatott kapusa.

(MTI)