Cimpian Olivia legnagyobb álma természetesen az olimpia
Egy éve annak, hogy családjával felkereste a magyar szövetséget, kilenc hónapja, hogy Aradról Budapestre költözött, és bő fél éve, hogy megkapta a magyar állampolgárságot. Olivia Cimpian – vagyis most már Cimpian Olivia – útja ez, aki ifjúsági Eb-bronzérmes tornászként hagyta ott a román válogatottat a magyar kedvéért.
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
Radványi Benedek riportja
Az eset nyilvánosságra kerülésekor, tavaly novemberben még csak a magyar szövetség vezetői nyilatkoztak a nagy ígéretként bemutatott lány országváltásáról, a tavasz beköszöntével úgy éreztük, ideje az érintettet is faggatni.
A tizenhét éves sportoló a magyar válogatott fővárosi bázisán tölti ideje nagy részét, mi is itt látogattuk meg. Érkezésünkkor a gerendán gyakorolt, vérző, bekötött sebbel a térdén – még az edzés elején horzsolta le. „Wait a little bit… Azaz, tovább” – instruálta két nyelven az egyik vele foglalkozó edző, Botyánszky Mariann, aki nagyon meg van elégedve tanítványával, és nem csak sportszakmai szempontból.
„Hihetetlenül értelmes, két hónap után értett mindent, amit mondtunk neki.”
Ahogy a gerendán, úgy később az ugrás gyakorlása közben is arról árulkodott az arca, hogy a feladatok végrehajtása közben keményen fókuszál, utána viszont mosolygósan, viccelődve fogadja az instrukciókat. Edzéseit ugyanabban a teremben végzi, mint Berki Krisztián, olykor csupán néhány méterre van tőle az olimpiai bajnok lova. Igaz, mint később kiderült, ez nem új helyzet számára, Romániában volt, hogy együtt készült például a háromszoros ötkarikás aranyérmes Catalina Ponorral.
Beszélgetésünk elején viszont arra fókuszáltunk, mi motiválta az országváltásban. „A családommal együtt hoztam meg ezt a döntést. Úgy gondolom, a román rendszer jelenleg nem a legjobb, valami újat akartam kipróbálni, és most itt vagyok.
„Ezelőtt Aradon éltünk, most viszont egyedül ücsörgök a lakásomban, amely a tornacsarnok közelében van” – vázolta a változás okát és hozadékát.
Szülei tehát Romániában maradtak, bár a távolság nem szokatlan számára, hiszen a románokkal is sűrűn edzőtáborozott. Rengeteg időt töltött a híres dévai sportiskolában is – hasonlóan például az 1984-es olimpia négyszeres bajnokához, Szabó Katalinhoz –, azt mondja, felszereltségében majdnem ugyanolyan, mint ahol most készül, és nagyon jól kijön az itteni edzőkkel is.
Állítása szerint semmilyen negatív megjegyzést nem kapott a magyaroktól azután, hogy a román színeket magyarra cserélte, de nem is tartott ilyenektől. „Úgy tapasztalom, hogy mindenki szeret itt, és kedves velem, ami nagyon jól esik. Igyekszem ezt viszonozni, meghálálni a bizalmat” – mondta.
A román oldalról már kicsit más a helyzet.
„Azt hiszem, nekik nem könnyű elfogadni ezt a helyzetet, de remélem, hogy tiszteletben tartják. Nagyon sokat gondolkodtam ezen a döntésen, és nem könnyű egy másik országba költözni, pláne úgy, hogy nem beszéled a nyelvet, és egyedül kell élned. De szeretek itt lenni, nem bánom, hogy így határoztam. A csapattársaim nagyon kedvesek velem, felhívnak, hogy mit csinálok, megmutatják a várost, sokat szórakozunk együtt.”
Bár nevéből nem tűnik ki, nem csak román vér csörgedezik az ereiben. Anyai nagyszülei magyarok, édesapja korábban Debrecenben focizott, most Aradon futballedző, utóbbi ötlete volt az országváltás. Mostanra már minden családtagjánál jobban érti a magyart, ám még nehezen beszél, ezért jobbára angolul kommunikál, mi is ezen a nyelven beszélgettünk vele. Egy ideig járt nyelviskolába is, hogy fejlődjön a magyarja, most a napi hat-hét óra edzés mellett ez nem fér bele. Amúgy magántanuló, minden félév végén Romániában vizsgázik, jövőre fog érettségizni. A tokiói olimpia után orvosi egyetemre szeretne menni, azt még nem tudja, hogy Magyarországon-e.
A talaj a kedvenc szere, de ugyanannyit dolgozik mind a négyen, mivel összetett tornászként kíván jól szerepelni.
„Szeretném fejleszteni a felemáskorlát-gyakorlatomat, de egyúttal a talajt is, és bízom benne, hogy tudom stabilizálni a teljesítményemet a korláton és ugrásban is.”
A legnagyobb álma természetesen az olimpia, ehhez az kell, hogy a magyar csapattal kvalifikáljon.
Szerinte reális, hogy Tokióban ott legyenek, s a női szövetségi kapitány, Draskóczy Imre is elmondta lapunknak: Cimpian érkezésével jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy 1996 után ismét kijussunk. Ehhez hat nemzetközi szintű tornász kell, Cimpian Olivián kívül az Eb-ezüstérmes Kovács Zsófia és az Eb-bronzérmes Dévai Boglárka adva van, Makra Noémi és Böczögő Dorina helye is biztosnak tűnik, és reménykednek a legfiatalabbak beépítésében is.
Cimpiant a kapitány így jellemezte: „Nagyon jól képzett tornász, sokat tesz hozzá a válogatotthoz. Azt látom, hogy mi felemás korláton tudtunk hozzátenni a munkájához, ő pedig a gerendamunkában tudott nekünk olyan újat mutatni, ami meglepő volt, s ez látszik is a válogatotton: a március végi, dohai világkupán minkét fiatal tornászunk rontás nélkül versenyzett.”
Cimpian a tavalyi Eb-n versenyzett először felnőttként – még román színekben, sérülten –, huszonharmadik lett. Most első körben az októberi világbajnokságra fókuszál, ez lesz az első nagy viadal, amelyen az országváltás miatti egyéves eltiltása után szerepelhet. Az augusztusi Eb-t tehát még ki kell hagynia, de szeptemberben egy szombathelyi megmérettetésen már bizonyíthat.
Célja, hogy már az idei vb-n döntőbe jusson talajon és korláton, s a legjobb nyolc között végezzen egyéni összetettben. Ez óriási eredmény lenne, hiszen magyar versenyző csak az első nők számára is rendezett, 1934-es vb-n zárt a top nyolcban egyéni összetettben – Kalocsai Margit lett második –, a 2000-es évekből pedig csak Makra Noémi 2013-as tizennegyedik helyét tudjuk felmutatni az eredménysorban.
(Magyar Nemzet)
