Csak Kiss Éva és Tóth Gabriella jelentette a fényt az éjszakában!

Shares

kezi_nőiEb_Kiss Éva

Alapvetően optimista hangulat uralkodott el a hétfői, magyar-dán női kézilabda mérkőzést megelőzően, amit elsősorban a románok elleni győzelem táplálhatott. Ám akármi is volt az előzmény, a hatvan perc során látottak alaposan lehűtötték a kedélyeket. Az előzőekben még kartávolságnyira volt négy közé jutás reménye, a 23-20 (11-9)-es vereséget követően viszont le kell szállítani az igényeket. A világszerte ismert és elismert két szaktekintély, Kovács László és Kovács Péter adott gyorsértékelést a jochapress.hu kérésére.

„Örülhetünk, hogy csak ennyivel kaptunk ki” summázott Kovács tanár úr. „ Ha Kiss Éva nem véd olyan fantasztikusan, még sokkal rosszabb is lehetett volna a végeredmény számunkra. A dánok által bevetett, ellenünk csodafegyvernek minősült hét a hat elleni támadójátékukkal szemben ugyanis nem volt ellenszerünk. Pedig talán meg kellett volna próbálni az egyik szélső pozíciót feladni, s a szabadon maradó szélsőt „meglövetni”, párhuzamosan pedig bízni Kiss Éva hatékonyságában. Azt pedig végképp nem értettem, mire mondta Németh András, hogy „ha tovább szórakoznak a dánok” hiszen velünk szórakoztak úgy, hogy kaptak ugyan két gólt az üresen maradt kapujukba, de szekérderéknyi gólt szereztek ezzel a meglepő felállással. Ráadásul kellő türelemmel alkalmazták addig, amíg értékesíthető gólhelyzetet nem tudtak kialakítani.”

– Mi vesztettünk, a románok viszont megverték a spanyolokat, s ezzel ismét a közelünkbe kerültek, ráadásul az utolsó játéknapon a lengyelekkel találkoznak.

„Sokáig jelentős hátrányban játszottak a románok, de nem adták fel. Mangue sérülése is a kezükre játszott, a végén pedig a kivételes képességű Neagu eldöntötte a mérkőzést sorsát. Így ha nem tudunk nyerni a norvégok ellen, többféle helyzet is kialakulhat. A döntetlen ugyanis csak a románokkal szemben lenne elég a továbblépéshez, ám a dánokkal szembeni esetleges spanyol helytállás a búcsút is jelenthetné számunkra.”

– Amíg a tanár úr a televízión követi a történéseket, addig Kovács Péter az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) képviseletében a mindenkori helyszínen nézi végig a meccseket, hogy azokról felkérésre szakmai véleményt formáljon. Sok tennivalója ellenére is szívesen fogadta az érdeklődést.

„Húsz góllal nagyon nehéz meccset nyerni” vélekedett az egykori világválogatott, aki lényegre törően így folytatta. „Csak Kiss Éva és Tóth Gabriella jelentette a fényt az éjszakában. A többiek valamennyien valós tudásszintjük alatt teljesítettek. Komoly hibának tartom, hogy a felkészülési időszakban erős helyett kimondottan gyenge ellenfeleket kértünk fel előkészületi meccspartnereknek, amivel azután alighanem el is altattuk magunkat. Márpedig a valós helyzetfelmérést és a fiatalok nagy csatákra történő felkészítését csak kimondottan erős ellenfelekkel lehet megoldani.”

– Mire számít a norvégok ellen és mit a vár a budapesti fináléban?

„Jelen állás szerint a norvégoknak van tempóelőnye, a másik oldalon viszont még sokismeretlenes az egyenlet. Még nagyon sok minden előfordulhat. Ami viszont tény: én ezt a hét a hat elleni, következetesen alkalmazott támadási felállást ebben a formában, minimum 30 percig alkalmazni még soha nem láttam. A mi válogatottunk ellen teljes sikerre vitték – kár lenne tagadni.”