Csányi Sándor szerint nem sikertelen a magyar klubfoci

A portfolio.hu interjút készített Csányi Sándorral, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökével, az OTP elnök-vezérigazgatójával abból az alkalomból, hogy már 25 éve vezeti a bankot. A beszélgetésben főleg pénzügyi témák jöttek elő, de a kérdések egy része a magyar labdarúgást is érintette.

Fotó: Stiller Ákos / Portfolio

A válogatottról ezt mondta az elnök:

„Egy vezető mozgásterét az a szervezet határozza meg, amelynek az élén áll. Az OTP-nél és a vállalkozásaimnál jelentős részben tőlem függenek az eredmények, illetve utóbbiaknál fiamtól, Attilától. A Magyar Labdarúgó Szövetség tevékenységében azonban nem ilyen közvetlen a kapcsolat. A magyar focinak csak egy kis részét teszi ki a válogatott teljesítménye, a profi labdarúgást az összes hazai játékos töredéke űzi. Jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre az elmúlt években a hazai labdarúgás infrastruktúráján, az utánpótlás- és edzőképzésben és az amatőr futballban is, de azért, ami a kirakatban zajlik, elsősorban a klubok felelnek. Amíg nincsenek játékosaink az európai topbajnokságokban, és nem szerepelnek jól a magyar futballklubok a nemzetközi kupasorozatokban, mint a BL vagy El, addig kevesebb az esély arra, hogy a válogatott sikeres legyen. A szövetségi kapitánynak már csak arra van lehetősége, hogy a kész játékosokból kiválogassa a legjobbakat, felmérje az ellenfelet, kialakítsa a megfelelő taktikát és motiválja a játékosokat. A technikai felkészültség és a fizikai teljesítőképesség javítására a válogatott mérkőzések előtt együtt töltött idő nagyon kevés.”

Az interjúban felvetették, hogy Csányi rendkívül sikeres a bankszakmában és üzletemberként, de a magyar futballba beletört a bicskája, a magyar klubfoci sikertelen. Erre a következőket válaszolta:

„Nem nevezném sikertelenségnek, de valóban lassabb a fejlődés, mint ahogy a közönség vagy én magam vártam. Ha megnézzük az utánpótlás-válogatottakat, az U17-esek és az U19-esek sorozatosan veszik az akadályokat, és kerülnek be az elitkörbe az európai bajnokságokban. Tehát ifjúsági szinten jobb eredményeket érünk el, mint korábban. Sajnos ez még nincs hatással a klubfocira. Csalódás nekem, hogy annak ellenére, hogy rendkívül sokat áldoztunk az utánpótlásra, és rengeteg tehetséges játékost kineveltünk, ráadásul ezek a fiatal magyar játékosok közönségcsalogatóbbak lennének, mint a középszerű külföldiek, a hazai edzők valamiért nem szívesen dolgoznak magyar fiatalokkal. Vannak persze kivételek, ilyen a Haladás, a DVSC, DVTK, a Vasas vagy a Honvéd. Elég csak Horvátországra tekinteni, ott 16–18 évesen már az első ligában játszanak a játékosok, ezzel szemben nálunk általános álláspont a szakmában, hogy a játékos 21–22 éves korára van kész. Nem mindegy, hogy valaki 16–18 évesen, vagy csak 21–22 évesen találkozik a profi felnőtt futballal.”

(nso.hu)

Apró ellenvetések:

Szeretnék néhány apróságra rákérdezni, de ha lehetne is a nagyhatalmú elnöknek feltennem kérdéseimet, azok akkor is feleslegesen hangzanának el. Sanyi bácsi ugyanis csak mondja a magáét, fikarcnyi esély sincs rá, hogy akár csak egy kicsit is meginogjon meggyőződésében. Mit jelent például az, hogy a magyar klubcsapatok „nem sikertelenek”? Talán bizony azt, hogy sikeresek? Mert a „nem sikertelen” szóösszetétel magyarra lefordítva ezzel lenne egyenértékű. Remélem, nem én látok rosszul, ugyanis jómagam ezt a nem sikertelenek=sikeresek minősítést egyáltalán nem látom viszont a pályákon a játékban és az eredményekben.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez év nyarán a Videoton igen szerény képességű csapatokon keresztül, de csak „elbotorkált” a csoportkör küszöbére, ahol azután egy lebecsült belgrádi Partizántól hazai pályán szenvedett csúfos vereséget, ami egyben a kiesésüket is jelentette. A találkozó 46. percében – már 0-2-es állásnál – az egyik legprofibb magyar játékosnak mondott Juhász Roland kilenc év belgiumi tapasztalattal a háta mögött úgy belekönyökölt ellenfele gyomrába, amit követően teljesen jogosan kiállították. Ezzel egyidejűleg az egyenlítésnek még a halvány esélyét is elpasszolta, ami esetleg százmilliókat hozhatott volna a fehérvári konyhára…    

A mi Rolandunk másnap azt nyilatkozta: vállalja a felelősséget. Én pedig azt kérdezném: mit jelent ez a gyakorlatban? Emberünk ugyanis az eddig beismert fizetések között a hazai legnagyobbat, havi nyolcmilliót kapja „szolgálataiért”. Eddig egyetlen szót sem olvastam azzal kapcsolatban, hogy Juhász vállalása jelentett-e neki akár csak egyetlen milliót is, vagy bármekkora összeget. Márpedig amíg nincsenek konkrét ellentételezések, továbbra is számíthatunk ilyen és hasonló, „profi” megnyilvánulásokra.

S ha már egyik kedvenc témám – a megszolgálatlan pénz – szóba került, hadd hozzam fel ismét a „fiúk” bérezését. Azt Csányi úr is valahol a sorok között csak elvállalja, hogy a fejlődés üteme bizony nagyon szerény. A fiúk fizetése viszont évek óta meredeken ível felfelé. Ma a magyar élvonalban olyan jellegtelen játékra képes focisták is keresnek gond nélkül egy-másfél milliókat, amely tények joggal váltják ki a nagyközönség morgolódását. Hogy a 17, meg a 19 évesek sikeresebbek? Ha ez tény, akkor viszont ott a következő kérdés: ezek a fiatalok miért tűnnek el 20-21 éves korukra, ahelyett, hogy elkergetnék a legkülönfélébb országokból érkező, ugyancsak szerény teljesítménnyel is pályára kerülő vendégművészeket?

(jochapress / Jocha Károly)