Császár Gábor „élve eltemetkezett”!

Shares

Császár Gábor, 440Érdekes, izgalmas, változatos mérkőzéseket és eredményeket hozott a hétvége a kézilabda Bajnokok Ligájában. A Veszprém jobb játékosállománya és elsősorban Momir Ilic kiemelkedően eredményes játéka, illetve Mikler Roland bravúros védéseinek sorozata  révén a második félidőben felőrölte a sokáig kemény ellenfél, Löwen gárdáját. A Szeged ugyancsak a második 30 percben maradt alul a lengyel Kielce otthonában. Pedig amint Carlos Pastor edző is kimondta: legalább egy meccset idegenben is kell nyerni ahhoz, hogy a Szeged csoportjából továbbjuthasson.

Volt egy harmadik összecsapás is, amelynek ugyancsak lehetett volna komoly magyar vonatkozása is. A világsztárok után a legjobb francia lövőket (Accambray, Barachet) is megszerző PSG otthonában fogadta az üde színfoltként nem légiósokkal operáló horvát Zagreb együttesét. A zágrábiak az előzőekben jókora meglepetésre legyőzték a Kiel gárdáját, így akár szoros meccsre is lehetett számítani.

A horvátok – akiknek kispadján a Veszprém korábbi játékosa, az olimpiai arany- és bronzérmes horvát válogatottban is szerepelt Zlatko Saracevic ült – dicséretesen küzdöttek, de a második játékrészében – miként a Veszprém-Löwen összecsapáson is – győzött a túlerő: a PSG már 24-17-re is vezetett, s végül biztos, 27-22-es győzelemmel vonulhatott le a pályáról.

Mindez nem érne ennyit, ha csak „egy a sok közül” mérkőzésről lett volna szó. Jómagam is elsősorban azért néztem végig a DIGI TV jóvoltából a meccset, mert a PSG magyar játékosára, Császár Gáborra lettem volna kíváncsi. Különösen azok után, hogy a közelmúltban, a hazai sportnapilapban egy rendkívül optimista hangvételű írás jelent meg Császárral kapcsolatosan. A 30 éves irányító ugyanis arról számolt be, hogy alapvetően megváltozott a helyzete, s nagyon bízik abban, hogy az előttünk álló szezonban sokkal több játéklehetőséget kap, mint a 2013/14-es idényben.

Nos, a tavaly a várakozás alatt szerepelt PSG milliárdos tulajdonosait feltehetően nem nagyon izgatta a joggal elvárhatóhoz képest szerény produkció, s a nem csak Császár által remélt edzőváltás így elmaradt. Philippe Gardent, az 1992-es, barcelonai olimpián bronzérmes francia válogatott játékosa továbbra is a PSG szakvezetője maradt.

Ami számunkra fontosabb: Császár Gábor továbbra sem játszik. Kissé kemény megfogalmazásban „élve eltemetkezett”, hiszen így a nyilvánvalóan meglévő, átlagot meghaladó képességei nem bontakozhatnak ki. Ha nincs folyamatosan játékban, szép lassan devalválódik, mert csak edzésekkel nem lehet tartósan jó formában maradni.

Lékai Máté, London, 440

Mindez azért különösen izgalmas magyar szemszögből nézve a dolgokat, mert október végén a portugálokkal kell Európa-bajnoki selejtezőt játszania a magyar férfi kézilabda válogatottnak. Igaz ugyan, hogy „hamis hangok” szerint a portugálokat simán le kellene győzni – amit e sorok elkövetője egyáltalán nem tart olyan magától értetődő dolognak… Márpedig egy jó formában lévő Császár Gáborra égetően szüksége lenne a válogatottnak! És nem csak azért, mert Lékai Máté (fehérben) vagy játszik, vagy nem.

Erre a jó formára azonban nem túl sok esély van, mivel Császár egyáltalán nem szerepel a klubjában, edzője még 24-17-es, fölényes vezetésüknél sem adott neki legalább néhány percet. Ami semmiképpen sem tesz jót az ő játékának. Kíváncsi lennék, ha ezt tudja előre, akkor is elmegy-e Párizsba? Az is igaz, hogy olyasféle kósza hírek terjengenek, hogy a Veszprémben volt pénzének a többszörösét kapja a PSG kispadján ücsörögve… De mint tudjuk, a pénz nem minden és csak remélni lehet, hogy ez az egyre hosszabb kényszerpihenő nem okoz majd nála tartós formahanyatlást!?