Csatári József az olimpiai bronzérmeivel is tökéletesen elégedett
Ritka az olyan sportoló, mint Csatári József birkózó, aki két olimpiai bronzérmet is szerzett, ezen kívül egyetlen világversenyen sem állhatott a dobogó bármely fokára. Itthon – sokkal erősebb mezőnyökben, mint a maiaké – tizenkilenc magyar bajnoki címig jutott. (Fotók: JochaPress.hu )
– Alig hihető, hogy Csatári József lehetett volna akár menő kézilabdázó vagy éppen súlylökő is!
– Pedig így van. Belekóstoltam a fociba, aztán az atlétika jött soron a Fradiban. Súlylökőnek szántak. A kézilabdás időszakom egy hónapra rúgott, majd váltottam a birkózásra.
– Ki szerettette meg Önnel e küzdősportágat?
- Egy 70 kiló körüli srác lejárt a Kinizsi Húsosba, és oda hívott 1959-ben. Élveztem, jó volt a kondim is, mert a munkahelyemen, a Közvágóhídon bőséges volt az ételkínálat.
– Valódi nagyságokat nevelt a Húsos, hiszen a két Kocsis fivér is színeiben tanulta a sportág egyszeregyét.
– Igen, tudniillik remek mesterünk volt. Mángó Andor nehézsúlyban birkózott, szikrázó összecsapásokat vívott a BVSC-klasszis Kovács Gyulával, akit keménysége okán mindenki Sintérnek becézett.
– Most végre helyre tehetnénk a nagy dilemmát: Önt Musnak vagy Susnak becézték, pontosabban becézik még ma is?
– Susnak. Polyák Imre, a válogatott örökös névadója akasztotta rám, amikor először találkoztunk. Jé, Jóska, neked ugyanolyan susogó hangod van, mint a Mángónak – mondta Báró.
– Sus miként került a válogatott kerethez?
– Négy évvel a pályakezdést követően, 1963-ban, tizenkilenc évesen Matura Mihály behívott. Igaz, általában délelőtt 11-ig volt érvényes a kikérőm, utána mehettem vissza dolgozni a Vágóhídra.
– 1964-ben alig maradt le a tokiói olimpiáról. Akkor döntött, és váltott klubot is, továbbá kötöttfogásról átállt szabadfogásra.
Egykori edzőjével, az olimpiai bajnok Kárpáti Károllyal
– Nézze, két magyar bajnokságot nyertem a Húsosnak, amikor Mángó mesterrel bementem a Vágóhíd igazgatójához, hogy ha lehet, segítsen lakáshoz jutni. Akkoriban a Fradi és a Honvéd is csalogatott már – utóbbihoz Kárpáti Karcsi bácsi –, így aztán 1965 májusában tudattam Mángóval, hogy a katonacsapatot választom. Bizony a Honvéd rögvest adott is lakást, amire szükségem volt, hiszen életem során összesen három leánygyermeket neveltem fel.
– Akkoriban szinte már Ön volt a példakép a válogatottnál!
– Amikor Kruj Iván dolgozott szabadfogású főnökként, és arra kért, hogy magyarázzak sokat az ifjú Balla Józsefnek. De Puki magától is utánzott, mert amit én mutattam neki, arra mennyiségileg még rá is dolgozott.
– Nem sokaknak adatott meg, hogy már 18 éves korában Kozma István edzőpartnere legyen. Csatári Susnak megadatott.
Csatári a 140 kilós Kozma Istvánt is jól megmozgatta
– Előnyömre szolgált, hogy mindkét fogásnemet tanultam. Picivel kötöttfogásban birkóztam egy héten hét alkalommal is, sokat tanultam tőle. Ritka jó humorú, gerinces ember volt. Amikor 1970-ben a Renault 16-osával történt, ami megesett, és kórházba került, Kiss Ferivel és Bajkó Karcsival vittük el a Váci utcai lakásából a hosszú ágyát, mert a kórháziban nem érezte magát kényelmesen.
– Látszott Pistán, hogy tudatában van az életveszélynek?
– Nem panaszkodott, csak megköszönte az ágyát. Aztán április 9-én végleg elment…
– Ön kicsit korán hagyta abba a birkózást!
– Hát, 1975-re elég lett. Időközben elvégeztem a vendéglátóipari technikumot, majd átvettem a Bp. Honvéd margitszigeti klubházának vezetését, és ott dolgoztam 1978-ig. Azt követően visszatértem a Vágóhídra. Nem akarták elhinni, hogy jövök, pedig még tanfolyamot is elvégeztem, úgy hasítottam félbe a disznókat. Sokszor a hatórás túlórát is bevállaltam. 1985-ben viszont nem bírta a bokám a tehertételt, azóta rokkantnyugdíjas vagyok, az egyik 25 éves unokámmal élek közös lakásban. A régi csapattársak aranyosak, Klinga László még ebédre is meghív.
A 100 kilós Csatári és az 57 kilós Klinga László jó barátok
– A mai magyar szabadfogásúakhoz mit szól?
– Jó birkózóink vannak, de kevesen, tudniillik rosszak a szabályok. Szerintem a 3×3 perces meccsidő lenne a legideálisabb.
– Melyik volt a legkellemetlenebb világversenye?
– Az 1973-as, Lausanne-ban rendezett Eb előtt úgy éreztem, senki sem ver el, mert kirobbanó erőben vagyok. Szépen haladtam előre, de a szovjet Vlagyimir Guljutkin csak menekült előlem, mégis engem léptettek le. Óvni akartunk, ugyanis a svájci magyarok videóra vették ezt az egész „meneküléshullámot”, így volt mire észrevételeket tenni, de a jugoszláv Milan Ercegan ebben nem támogatott. Guljutkin említette is a dobogón állva, hogy te vagy a legjobb. Mire azt válaszoltam: az lehet, öreg, de a te nyakadban van az aranyérem… Ugyanabban az évben a teheráni vb-n is erős voltam, a szovjet Ivan Jarigin lábát kirúgtam, takarosan elrepült, de csak két pontot kaptam rá, mert a hasára esett. Az meg kevés volt, és megint csak ezüst lett a vége.
Csatári József nagyon szereti a jó lángost
– Sose gondolt arra, hogy megszerzett mérhetetlen tudását átadja edzőként?
– Nem, mert egy tréner nyitja a termet, ő is zárja, ráadásul a hétvégéje is elmegy a versenyekkel. Ez sok lett volna nekem. S bár nem őrzök aranyérmet, azért elégedett vagyok magammal.
(Szabó Sándor)
