Csay Renáta és Kövér Márton is aranyérmes

Shares

Csay RenataKét aranyérmet szerzett a magyar válogatott szombaton a felnőtt mezőnyben, a szlovéniai Bohinjban zajló maratoni Európa-bajnokságon. Csay Renáta (a képen) címvédőhöz méltó módon simán nyert női K-1-ben és győzni tudott Kövér Márton is C-1-ben, ezzel bebiztosítva magának a győri világbajnokságon való indulást.

„Nincsenek már jelzők Csay Renáta teljesítményére” – mondta a női K-1-es verseny után Csabai Edvin, szakmai igazgató.

A tizenötszörös világbajnoknő, a szám Európa-bajnoki címvédője sokáig altatta a mezőnyt, a hármas élbolyban együtt haladt olasz és angol kihívójával, majd az ötödik futás után lehagyta társait és a célig folyamatosan növelve előnyét simán nyert. A szám másik magyar résztvevője, Miskó Noémi csak az első futásig tudta tartani a lépést a vezető hármassal, majd lemaradt, de megtartotta pozícióját, így negyedik lett.

Simán nyert Kövér Márton is felnőtt C-1-ben. A magyar versenyző már a második körtől vezette a mezőnyt, spanyol riválisával ketten alkották a vezető bolyt. Aztán az utolsó futásnál lehagyta ellenfelét, beszállásnál már egyedül volt és a célig növelve előnyét, végül nagy fölénnyel nyert. Balla Levente tegnap nyerni tudott az U23-as mezőnyben, a tikkasztó hőség és a sorozatterhelés miatt azonban ma már fáradtabban mozgott, hatalmas bravúr, hogy így is hatodik helyet tudott szerezni.

Férfi K-1-ben Havas Balázs a rajt után belekerült egy nagy csetepatéba és leesett az élbolyról. A magyar versenyző nagy erőfeszítések árán utolérte a legjobbakat, de ez annyit kivett belőle, hogy bedarálta a mezőny és végül tizennegyedik lett. Boros Adrián a későbbi győztest üldöző élcsoporttal haladt, az utolsó futószakasz viszont elrontotta, így leszorult a dobogóról és ötödik lett.

Az ifik is folytatták ma az éremtermelést. Női K-2-ben harmadik helyet szerzett a Gál-Frizt duó, mögöttük Csima Laura és Szőllősi Dóra negyedikként futott be. A két magyar páros a rajt után kis taktikai hibát követett el, nagyobb ívben közelítette meg az első bóját, így a dán és a német páros meglépett, ezért nem volt esélye a magyar egységnek az aranyéremért harcolni.

Ifjúsági férfi K-1-ben a magyar indulók több taktikai hibát is elkövettek a kiszállásoknál és a beszállásoknál, így Petró Erik hatodik, Erdősi Csaba pedig hetedik lett.  „A srácok, ami hibát el lehet követni a beszállásoknál és a kiszállásoknál, ők azt mind elkövették, mondhatjuk, hogy magukat verték meg, pedig a dobogón végezhettek volna – mondta Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző – Többet kellett volna gyakorolniuk, de mentségükre legyen mondva, hogy elsősorban gyorsaságira készültek.”

„Brutális idő volt ma, még a legnagyobb neveket is megviccelte a meleg és magas páratartalom. Az esélyesek hozták magukat, Csay Renáta fantasztikus versenyzéssel nyert, teljesítményére már egész egyszerűen nincsenek jelzők. Kövér Márton is nagy tettet hajtott végre, idén azokat verte meg az Európa-bajnokságon, akiktől tavaly kikapott. Ezzel a versenyzéssel teljesített a válogatási elveket és indulhat a szeptemberi győri világbajnokságon.” – tette hozzá Csabai Edvin, szakmai igazgató.

MKKSZ