Cseh és Hosszú a legjobb idővel döntős

Shares
MTI Fotó: Kovács Anikó

MTI Fotó: Kovács Anikó

Cseh László 200 méter pillangón, Hosszú Katinka pedig 200 méter vegyesen a legjobb idővel jutott be a csütörtöki döntőbe a londoni úszó Európa-bajnokságon. Gyurta Gergely negyedik 1500 méteren.

Cseh László, a 200 méter pillangó világbajnoka a második elődöntős futamban végig vezetve lett első úgy, hogy 1:54.29 perces Európa-bajnoki csúccsal csapott a célba.

„Jó volt végül is, de még egy kicsit harapósabbnak kell lennem, különösen a végén” – nyilatkozott a magyar szövetség Facebook-oldalán. Hozzátette: ez csak középdöntő volt, csütörtökön más lesz, „de muszáj odatennem magam a lehető legjobban, mert az olimpián az esti úszás bőven keményebb lesz”.

Hirdetés

Az első futamot jó hajrával Kenderesi Tamás nyerte 1:56.02-vel, ami összesítésben a harmadik legjobb idő volt.

Hosszú Katinka 200 méter vegyesen – amelyen címvédő és világbajnok – végig vezetve 2:08.60 perccel bizonyult a leggyorsabbnak. Vele egy elődöntőben úszott Verrasztó Evelyn, ő 2:12.93-mal harmadik lett, összesítésben pedig negyedikként került a fináléba. Hosszú, aki 400 méter vegyesen és 200 méter háton már aranyérmet nyert a londoni Eb-n, később még a 100 méter hát elődöntőjében is úszott, ugyancsak címvédőként. Az első futamban elsőként végzett 1:00.03-mal, összesítésben pedig harmadikként került a döntőbe.

Ugyancsak úszhat csütörtökön fináléban Bohus Richárd, aki 50 méter háton futamában harmadik, összesítésben pedig ötödik lett 25.04 másodperces idővel.

Horváth Dávid 200 méter mellen a 12. helyen végzett 2:12.34 perces eredménnyel.

 Gyurta Gergely rajtol az 1500 méteres gyorsúszás döntőjében az úszó, műugró és szinkronúszó Európa-bajnokságon a London Aquatics Centerben 2016. május 18-án. A sportoló a negyedik helyen végzett. MTI Fotó: Kovács Anikó

Gyurta Gergely rajtol az 1500 méteres gyorsúszás döntőjében. MTI Fotó: Kovács Anikó

Gyurta Gergely negyedik 1500 méteren

Gyurta Gergely a keddi előfutamában 15:05.34 perccel csapott a célba, ami a hetedik legjobb idő volt, a szerdai döntőben viszont több mint nyolc másodperccel gyorsabban úszott. A táv első felében a nyolcadik helyen tempózott, de jól osztotta be erejét, 800 métertől elkezdte a felzárkózást, és sorra hagyta le ellenfeleit. Dobogós helyezés elérésére nem volt esélye, a 14:57.06 perces, legjobbjához közeli idejéval azonban negyedikként csapott a célba.
„Végre nagy versenyen sikerült 15 percen belül úsznom, ma csakis ez volt a cél. Kizárólag magammal foglalkoztam, senki mással, nekem ma ez volt a feladatom” – nyilatkozta a magyar szövetség Facebook-oldalán.

Győzött az olasz Gregorio Paltrinieri 14:34.04 perces Európa-csúccsal.

Verrasztó Evelyn nyolcadik lett 100 méter gyorson, a magyar versenyző egy visszalépésnek köszönhetően állhatott rajtkőre a szerdai döntőben, mivel a keddi elődöntőben a kilencedik legjobb idő volt az övé. A fináléban végig a nyolcadik helyen tempózott, és 56.52-vel csapott a célba.

Férfiak

200 m gyors, Európa-bajnok:

Sebastiaan Verschuren (Hollandia) 1:46.02 p
2. Velimir Stjepanovic (Szerbia) 1:46.26
3. James Guy (Nagy-Britannia) 1:46.42

200 m vegyes, Európa-bajnok:

Andreasz Vazajosz (Görögország) 1:58.18 p
2. Gal Nevo (Izrael) 1:59.69
3. Alexis Manacas Santos (Portugália) 1:59.76

1500 m gyors, Európa-bajnok:

Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 14:34.04 p
2. Gabriele Detti (Olaszország) 14:48.75
3. Mihajlo Romancsuk (Ukrajna) 14:50.33
4. GYURTA GERGELY 14:57.06

Nők

100 m gyors, Európa-bajnok:

Sarah Sjöström (Svédország) 52.82 mp
2. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 53.24
3. Femke Heemskerk (Hollandia) 53.72
…8. VERRASZTÓ EVELYN 56.52

100 m mell, Európa-bajnok:

Ruta Meilutyte (Litvánia) 1:06.17 p
2. Hrafnhildu Luthersdottir (Izland) 1:06.45
3. Chloe Tutton (Nagy-Britannia) 1:07.50

(MTI)