Cseh László: „A legfontosabb, hogy élvezzem az úszást”

Shares

cseh_02Történjék bármi, a 17. FINA Világbajnokság úszóversenyeinek egyik, ha nem a legnagyobb sztárja bizonyosan Cseh László lesz.

Hatalmas pályafutás áll mögötte, s most megadatik neki, hogy 32 évesen hazai környezetben ugorjon vízbe, nyolcadik világbajnokságán. Három magyarországi rendezésű Európa-bajnokságon már megtapasztalta, milyen energiákat mozgósít a hazai közönség.

Cseh László az egyetlen olyan férfiversenyző a világon, aki hét egymást követő világbajnokságról is éremmel tért haza. 2003-ban, Barcelonában ezüstérmet szerzett 400 vegyesen, ez volt az első érme, míg az utolsót a Kazanyból, a 100 méteres pillangóúszásban szerzett ezüstérem jelenti. 2 aranyérem, 5 ezüst- és 5 bronzérem a világbajnoki termése.

— Nagyon kevés idő választ el minket a világbajnokság kezdetétől, igaz, az úszók programja később indul majd, a vb második hetében. Az elmúlt héten itt, a Duna Arénában készültél, mennyivel volt intenzívebb, alaposabb, nyugodtabb az uszoda feltérképezése a június elejei Budapest Bajnoksághoz képest?

— Nagyon kellemes a Duna Arénában edzeni, mindkét medence kiváló, ezt már júniusban is megtapasztaltam. A versenymedence gyors, jó benne úszni, talán az időmérő falak hiányoztak, hiszen sokat számít a fordulóknál, ha azok bent vannak vagy sem. A vízhőmérséklet eltalálása is fontos, de tényleg minden rendben van. Most voltunk itt utoljára, hiszen hétfőtől már nagyobb lesz itt a nyüzsgés, mi az utolsó két hetet ismét Törökbálinton töltjük. Jó lesz egy kicsit visszavonulni, hogy aztán már a vb-re térjünk vissza.

— A világbajnokságon a három pillangószámban indulsz, 200 vegyesen ezúttal nem. Hogy állsz a felkészüléssel, így bő két héttel a rajt előtt?

— A munkát elvégeztük, egy nehezebb szakasz végére értünk ezen a hétvégén, most már kezdődik a formába hozás, innentől a gyorsításé és a pihenésé lesz a főszerep. A 200 vegyest valóban elengedtem, ott a mellúszásra is jobban oda kellene figyelnem. Őszintén szólva, ezt a számot már nem érzem annyira közel a szívemhez.

— Az 50, a 100 és a 200 pillangónak is megvan a maga története, esetedben is. Emlékezhetünk a riói döntőre 100-on, ahol hármas holtversenyben értetek be a második helyen Michael Phelpsszel és Chad Le Clos-val. 200 méteren világbajnoki címvédő vagy, 50 méteren pedig bármi megtörténhet…

— Úgy érzem, jól fog menni az úszás, jól haladunk a munkával. Tény, hogy időben nem voltak olyan kirobbanó eredményeim az elmúlt időszakban, de a világbajnokságra sikerül majd mindent összerakni és a lehető legjobb formámat hozni. Igazából mindegyik szám egymásra épül: az 50 pillangó nagyon fontos a sebesség miatt, 100-on a sebesség mellett az állóképességre kell figyelni, 200-on pedig a sebességre és a dinamikára. Szépen haladunk előre.

— A múlt héten édesapád volt az időmérő a reggeli edzéseiden, hiszen Plagányi Zsoltnak Netanyában volt jelenése az ifjúsági Eb-n, ahol egy másik fiatal, Németh Nándor 100 gyorson és a gyorsváltókban is aranyérmet szerzett. Jó látni, hogy ez az egri-törökbálinti csapat ennyire egy húron pendül.

— Igen, ez tényleg így van. Hiányzott az edzőm, de jó oka volt a távolmaradásra, mi valóban egy jó csapat vagyunk. Néha nekem is van egy-egy hullámvölgyem, van, amikor kicsit fáradtabb vagyok és nem úgy megy az úszás, ahogy szokott. Ilyenkor az edzőm próbál egy kis lelket önteni belém, sikerülni is szokott. Nagyon sokat segít, hogy továbblendüljek, és folytatódjon a munka, mindig pozitív hozzáállással. Ez az utolsó hét most nagyon elfárasztott, kicsit rossz kedvem is volt, de pár perc alatt felrázott, és tudom, hogy jövő héten már minden jobb lesz.

Forrás: fina-budapest2017.com