Cseh László születésnapi aranyérme

Shares
Fotó: Szaka József/MÚSZ

Fotó: Szaka József/MÚSZ

Cseh László aranyérmet nyert 100 méter pillangón csütörtökön, a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokság második napján. Kapás Boglárka 800 gyorson Jazmin Carlin mögött mindössze 42 századmásodperccel lemaradva lett ezüstérmes.

A 30. születésnapját Cseh nemcsak pályafutása 17. rövidpályás Eb-győzelmével ünnepelte, hanem országos csúccsal is. Plagányi Zsolt tanítványa nagy hajrájának köszönhetően győzött végül magabiztosan. Féltávnál még csak hatodik volt, de a hátralévő 50 méteren mindenkit maga mögött hagyott, s 49.33 másodperccel csapott elsőként a célba. Cseh hat tizeddel múlta felül a régi rekordot, melyet a szerda délelőtti selejtezőben ért el.

Kapás két riválisával együtt haladt 600 méterig, aztán a brit Jazmin Carlin elúszott tőle, így 2010 után ismét ezüstérmet szerzett (8:11.43 p) a rövidpályás Eb-n. Ugyanebben a számban Juhász Adél (8:28.38) nyolcadik lett.

A magyarok már 102 éremnél tartanak a rövidpályás Eb-k történetében. A mostani kontinensviadalon pedig eddig hetet – öt aranyat és két ezüstöt – szereztek.

Cseh Laci 100 m pillangó arany, az ötödikFotók: Szaka József

Szerző: Magyar Úszó Szövetség – Magyar úszóválogatott2015. december 3.

Cseh László, akinek az aranyérme után másfélezer ember énekelte az uszodában a Happy birthday to you-t 30. születésnapján: „Születésnapomon nyerni Eb-aranyat száz pillangón – ennél szebbet nem is kívánhatnék. Bár kicsit furcsa volt a verseny, még az életemben nem fordult elő ilyen, hogy nem lehet tudni, mi a végeredmény, mert nem működik az eredményjelző. Azért legbelül éreztem, hogy talán én értem először a falhoz, de ilyen távon azért nem mehet az ember biztosra. Nagyon rákészültünk erre a számra, nagyon pontosan végigbeszéltük az edzőmmel, hogy miként kell végigcsinálnom, és ezt sikerült is maradéktalanul betartanom. Természetesen semmi partyzás nincs este, komoly feladatok várnak még a következő napokban.”

Matteo Rivolta, Cseh László és Nikita Konovalov a dobogón. Fotó: Szaka József/MÚSZ

Matteo Rivolta, Cseh László és Nikita Konovalov a dobogón. Fotó: Szaka József/MÚSZ

Kapás Boglárka, ezüstérme után: „Az idővel voltaképpen elégedett is vagyok, hiszen az egyéni legjobbam, de azért ennél is jobbat akartam, szerettem volna magyar csúcsot úszni, és hát nyerni. Természetesen egy ezüstérem egy Európa-bajnokságon mindig nagyszerű, mégis, érzem a hajszálat a számban…”

Rövidpályás úszó Európa-bajnokság, Netanya

100 m pillangó, férfiak:
1. Cseh László 49.33 másodperc
2. Matteo Rivolta (olasz) 49.70
3. Nikita Konovalov (orosz) 50.28

50 m pillangó, nők:
1. Sarah Sjöström (svéd) 24.58 másodperc
2. Jeanette Ottesen (dán) 25.04
3. Silvia Di Pietro (olasz) 25.26

800 m gyors, nők:
1. Jazmin Carlin (brit) 8:11.01 perc
2. Kapás Boglárka 8:11.43
3. Sharon Rouwendal (holland) 8:15.84
…8. Juhász Adél 8:28.38

Forrás: MTI/MÚSZ