A csehek egyszerűen jobbak voltak!

Shares

Egy álom megint szertefoszlott: a magyar női kézilabda válogatott decemberi leszereplését követően idén januárban egy újabb világverseny sikertelensége kínál komoly figyelmeztetést a sportág vezetőinek: márpedig a magyar kézilabdázásban igenis vannak gondok, méghozzá nagyobbak, mint legtöbben gondolják.

Az Európa-bajnoki harmadik csoportmeccsen tulajdonképpen semmi extra nem történt. A nagy fogadkozást követően – mely hangok szerint jobbak vagyunk a cseheknél és nyernünk kell – egy olyan összecsapást vesztett el a nemzeti együttes, amelyen igazán csak az első negyedórában mutatott játékában bíztató jeleket.

 A megelőző nyilatkozatok között ismételten feltűnt az egyébként extra dolgokra képes Lékai Máté véleménye is, aki újra és ismét a várható magyar győzelemről beszélt, „mert jobbak vagyunk”! A pályán azután – sajnos – egészen másként alakultak a dolgok. Az idő múlásával – de már az első félidőben – mindinkább érződött, hogy ebből aligha lesz minimum négygólos magyar siker.

         Térfélcsere után pedig mindössze két gólra (19-17) sikerült csökkenteni a hátrányt, utána csak nőtt a különbség. Az előzetes nyilatkozatokban mindenképpen alábecsült csehek pedig jól „megszórták” az ez alkalommal csak közepes teljesítményt nyújtott

         Mikler Rolandot, de a helyére beállt Borbély Ádám sem járt jobban.

        Úgy gondolom, a cseheknek a dánok felett aratott meglepő, de megszolgált győzelmét követően egyetlen magyarnak sem kellett volna nyilatkoznia. A Blikk és a Bors – meg a többi napilap – akkor is megjelent volna, ha történetesen nagy néha hiányoznának ezek a panelszerű előzetes prognózisok a hasábjaikon.

        Érdekes volt a kapitány, Ljubomir Vranjes véleménye is, aki többek között egy olyan megállapítást is elejtett, hogy kevés a játékos. Ez egy komoly részigazság, de csak azzal a kiegészítéssel, hogy ebben a kevésben több, kimondottan tehetséges játékos is van, akikkel esetleg többet kellene foglalkozni, akár még a válogatott kapitányának is.  

         Nagy szerencsémre egy igen fontos dolgot nem nekem kell leírni – s egyben kiváltani a szurkolók jelentős részének legyintését vagy éppen keményebb elmarasztalását -, mert megtette azt helyettem egy szakmailag nehezen támadható, egykori 215-szörös válogatott kézilabdázó. A szakkomentátorként közreműködött, ex-veszprémi Pásztor István bizony olyasmit mondott, hogy „egy nemzeti válogatott és egy TOP-csapat (ez esetben a Veszprém) felkészítése semmiképpen nem lehet mindkét fronton teljes értékű”. Ilyet a vitán felül kiváló Ljubomir Vranjes sem csinált korábban soha, így nem is tudhatta, mire vállalkozik.

         Mondjuk ki nyugodtan: egy komoly múlttal rendelkező kézilabdás hatalom, mint amilyen a magyar, megérdemelne egy önálló kapitányt. A nők meg is kapták a dán Kim Rasmussen személyében, ám a férfiakénál mindenképpen szerényebb anyaggal ő sem tudott csodát tenni. A férfiak egyértelműen erősebb játékosállománnyal rendelkeznek, de magával a válogatottal most például a BL-sorozat végéig (május végéig) Vranjes komolyabban aligha tud foglalkozni. Ha csak a nemzeti együttes játékoskerete adná neki a tennivalót, egészen biztosan más lenne a helyzet. Több mérkőzést tudna megnézni, akár a legeredményesebb junior csapatokat is látogathatná. Másrészt tarthatna speciális képességfejlesztő edzéseket, a legkülönfélébb szempontok alapján választva ki az oda meghívottakat.

         Ilyesmiről kötve hiszem, hogy – főleg rendszeresen – szó lehetne a jelenlegi felállásban, hiszen a veszprémi milliárdok gazdái jogosan kergetik BL-győzelmi álmaikat, immár „erős” másfél évtizede. A trófea elnyerésének halasztódása csak fokozza a sikeréhes szponzorok elvárásait és folyamatosan erősítgetik a játékosállományt – újabb és újabb bevásárlásokkal. Most éppen a korábbi szegedit, a 31 éves Petar Nenadicsot vették meg, ki tudja, mennyiért…

         A klubok és a válogatott érdekellentéte nem új keletű. Csak egy példa: Vranjes a Veszprémben még véletlenül sem próbálkozik fiatal magyar tehetségek beépítésével, mert ott számára a BL-sikerek a legfontosabbak. Ugyanez a helyzet Szegeden is; a fiatal magyarok csak a legvégső esetben kerülnek pályára. De így van ez a győri nőknél is, talán csak a Ferencvárosnál jobb egy fokkal a helyzet.

         Vranjesnek 2020-ig él a kettős szerződése. Úgy gondolom, ha egy valóban komoly szakember neve feltűnne, lehet, hogy ő is megnyugodva leadná a magyar férfi válogatottat.

(jochapress / Jocha Károly)