Cselgáncs Eb: Csernoviczki Éva aranyérmes Budapesten

Shares

Csernoviczki ÉvaCsernoviczki Éva aranyérmet nyert a 48 kilogrammos kategóriában a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

Az olimpiai harmadik Csernoviczki negyedik mérkőzésén a belga Charline van Snickkel csapott össze a döntőben, aki ugyancsak volt már bronzérmes az ötkarikás játékokon, és aki ellen 3-2-re vezetett kettejük különpárharcában.

Hatodik meccsük első fele eseménytelenül telt, majd a belgát intette a bíró passzivitásért. A találkozó 1 perc 42 másodperccel a vége előtt dőlt el, amikor a 26 éves magyar egy kontratámadásból vazaarit érően vitte földre riválisát. A hátralévő időben aztán okosan tartotta előnyét, és végül magabiztosan nyert.

„Sikerült meglepnem az ellenfelemet egy taktikai váltással, ezúttal jobbra is mozogtam ugyanis” – nyilatkozta Csernoviczki Éva. „Egy hete még lázas voltam a középfülgyulladásom miatt, nehezen lendültem ma bele, de az első két gyors meccs megnyugtatott. Uraltam a meccset földharcban is, és nagyon örülök, hogy a negyedik Eb-döntőmet végre megnyertem. A közönség rengeteget segített!”

Édesapja és egyben edzője, Csernoviczki Csaba ugyancsak boldogan nyilatkozott:
„A belgának momentuma sem volt, Évi bár egy hete még antibiotikumot szedett, végig motiváltan versenyzett. Meghajtom a fejem előtte, fantasztikusan küzdött, a közönség is spannolta őt. A következő időszakban nem fogom szétversenyeztetni, csak akkor megyünk világversenyekre, ha százszázalékos állapotban van.”

A tatabányaiak vb-bronzérmes és háromszoros Eb-ezüstérmes versenyzője a magyar dzsúdósport 16. Eb-aranyát szerezte a Papp László Arénában.

(MTI Fotó: Kovács Tamás)