Cselgáncs Grand Slam Párizsban: búcsúzik a Bercy

Shares

csel_Párizs, Bercy csarnok

Több mint nyolcvan ország csaknem hatszáz judósa – köztük három magyar – vesz részt a hétvégi párizsi Grand Slam-viadalon, a világ egyik legrangosabb és legnépszerűbb judotornáján. A rangos eseménnyel búcsúzik el a judo – legalábbis egy időre – a legendás Bercy-sportcsarnoktól.

Megannyi szép emlék köt bennünket, magyarokat is a 12500 nézőt befogadó sportpalotához, Kovács Antal és Hadfi Dániel itt aratta nagy győzelmét a párizsi „szupertornán”, Csizmadia Zoltán ebben a sportcsarnokban állhatott fel az Eb-dobogóra, Csernoviczki Éva és Mészáros Anett pedig világbajnoki érmet nyert a Bercyben. A hírek szerint a népszerű, félig földbe süllyesztett csarnokot felújítják, vagyis jövőre már máshol rendezik meg a párizsi Grand Slam-tornát.

A „búcsúpartin” ott lesz a sportág krémje (bár a jelenlegi legnagyobb csillag, a hatszoros csel_Csernoviczki Éva_judoinfovilágbajnok Teddy Riner a francia publikum nagy bánatára még nem vállalja az indulást válloperációja után), egyetlen olyan súlycsoport sincs, ahol előre oda lehetne adni az aranyat valakinek.

Hirdetés

Reményeink szerint a mieink is szépen búcsúznak majd a Bercytől, a mieink közül az éremszerzésre a legnagyobb esélye az olimpiai és vb-bronzérmes, Európa-bajnok Csernoviczki Évának (48 kg, Ippon Judo Tatabánya) van. De tegyük hozzá, ő is kemény felkészüléssel a háta mögött érkezik a francia fővárosba, ráadásul a formáját az áprilisi Európa-bajnokságra, illetve az olimpiai kvalifikációs időszakra hegyezi. Évi már volt dobogós Párizsban, 2011-ben ezüstérmet szerzett, akárcsak Ungvári Attila (Ceglédi VSE-Közgép), aki továbbra is szokja a 81 kilogrammos súlycsoportot. Bízzunk benne, hogy így is begyűjt majd néhány skalpot Párizsban.

A mélyvízbe ugrik a még mindig csak tizenhét esztendős, ifjúsági világ- és Európa-bajnok Gercsák Szabina (63, Hell-Miskolci JC), aki alighanem először szerepel majd több mint tízezer – hozzáértő – szurkoló előtt. Bár Szabina az idén elsősorban a korosztályos versenyekre – s közülük is leginkább az idei ifjúsági olimpiára – fókuszál majd, biztosak lehetünk benne, hogy a Bercyben is le akarja rakni a névjegyét.

csel_Karakas Hedvig, Toncs Péter, 2014

Nagy András szakágvezető tájékoztatása szerint a sportolókkal tart Csernoviczki Csaba és Flórusz János edző, illetve az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós (73, Ceglédi VSE-Közgép) is, aki részt vesz a tornát követő párizsi nemzetközi edzőtáborozáson is. A táborba becsatlakozik majd Karakas Hedvig (57, Honvéd-Kipex) és edzője, Toncs Péter is.