Cselgáncsozók arany-és ezüstérmei Miamiból

Ragyogóan szerepeltek a magyar judósok az amerikai Grand Prix-n: Csernoviczki Éva a dobogó legfelső fokára állhatott, Ungvári Miklós és Karakas Hedvig pedig ezüstérmet szerzett!

Az Európa-bajnok Csernoviczki Éva ott folytatta, ahol a budapesti kontinensbajnokságon abbahagyta: győzelmet győzelemre halmozott. A 48 kilogrammosok között erőnyerőként kezdett, majd ipponnal jutott túl az ecuadori Cobos-on.

Csernoviczki Éva_JP
Az Ippon Judo Tatabánya kitűnősége a negyeddöntőben ismét összecsapott az orosz Kuznyecovával, aki ellen szépségdíjas ipponnal nyert az Eb-n. Nos, ezúttal ippon nem született, de Évi győzelméhez kétség sem férhetett, egy vazarit és egy jukót is feljegyeztek a magyar judós neve mellé.

Az elődöntő pikáns csatát ígért, hiszen az argentin Pareto Pekingben legyőzte a tatabányai sportolót, s akkor egészen a bronzéremig jutott. Most azonban a londoni bronzérmesnek állt a zászló, ám igazi izgalmakat nem élhettünk át, mert Paretót szabálytalan fogástért leléptették.

Következett a finálé, a brazil Brigida ellen. A szikrázó, kemény csatában a végső diadal összejött, a befejezésnél Csernoviczki Éva mégis rázta a fejét. Egy intéssel szerepelt több a brazil versenyző neve mellett, ez pedig azt jelentette, hogy Csernoviczki Csaba lánya, tanítványa a 2009-es Abu-Dzabi GP után megszerezte pályafutásának második Grand Prix-győzelmét.

Az 57 kilósok között Karakas Hedvig lépett tatamira. A Honvéd-Kipex judósa az amerikai Graves ellen ipponnal „melegített”, majd szoros csatában, intéssel jutott túl a szerb Rogicson.

Következett az elődöntő, ahol Toncs Péter tanítványa ragyogóan harcolt a német Roper ellen, s végül földharcban a győzelmet is megszerezte. Nem volt túlságosan távol az aranyérem sem, de a fináléban az amerikai Malloy intésekkel vezetést szerzett, a hajrában pedig már kockáztatni kellett, csak így érhetett véget a meccs idő előtt: nyolc másodperccel a vége előtt Malloy karfeszítéssel nyert.

A Grand Prix-ezüst mindenképpen ragyogó eredmény, jelzi, hogy Karakas Hédi sok-sok buktató után visszatér a saját útjára, amely ugye, nemesfémekkel van „kikövezve”…

A férfiaknál a 66 kilós Zámbori Bence (Honvéd-Kopex) az első körben búcsúzott, míg a 73 kilós Ungvári Attila (Közgép-Ceglédi VSE) egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az amerikai viadalt. Utóbbi bátyja, a háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós azonban remekül szerepelt.

A ceglédi klasszis az ecuadori Medina, a brit Dawson, az amerikai Delpopolo és a spanyol Uematsu ellen is ipponnal nyert, s menetelését a döntőben is folytatta, ám a figyelme egy pillanatra kihagyott. Történt pedig, hogy az előcsatározások során a testvérét legyőző belga Európa-bajnok, Dirk Van Tichelt ellen a fináléban Ungi szerzett vezetést, dobására vazarit kapott. Még két perc volt hátra, de a belga már a következő akcióból fordított, ipponnal nyert.

Ungvári Miklós 2010-ben Tuniszban, tavaly pedig Abu-Dzabiban szerzett GP-ezüstérmet, ez tehát a harmadik ilyen színű érme ebben a sorozatban. Biztató, hogy új súlycsoportjában egyre jobban teljesít, a Miamiben megszerzett világranglista-pontok pedig sokat jelenthetnek majd a későbbiekben.

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
66 KG. 1. forduló: Zámbori Bence–Batgerel Batseseg (mongol) 0–10
73 KG. 1. forduló: Ungvári Miklós–Alexander Medina (ecuadori) 10–0; Ungvári Attila–Bruno Balla Da Costa (brazil) 10–0. 2. forduló: Ungvári Miklós–Patrick Dawson (brit) 10–0; Ungvári Attila–Dirk Van Tichelt (belga) 0–10. Negyeddöntő: Ungvári Miklós–Nocholas Delpopolo (amerikai) 10–0. Elődöntő: Ungvári Miklós–Kiyoshi Uematsu (spanyol) 10–0. Döntő: Ungvári Miklós–Dirk Van Tichelt (belga) 0–10
NŐK
48 KG. 1. forduló: Csernoviczki Éva erőnyerő. 2. forduló: Csernoviczki Éva–Diana Cobos (ecuadori) 10–0. Negyeddöntő: Csernoviczki Éva–Aleszja Kuznyecova (orosz) 7–0. Elődöntő: Csernoviczki Éva–Paula Pareto (argentin) 10–0. Döntő: Csernoviczki Éva–Nathalia Brigida (brazil) intésekkel 1–0
57 KG. 1. forduló: Karakas Hedvig–Veronica Graves (amerikai) 10–0. Negyeddöntő: Karakas Hedvig–Jovana Rogics (szerb) intésekkel 1–0. Elődöntő: Karakas Hedvig–Miryam Roper (német) 10–0. Döntő: Karakas Hedvig–Marti Malloy (amerikai) 0–10

Forrás: judoinfo.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterPrint this page
This entry was posted in Egyéb and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.