Csernák és Váczai aranyérmes

Shares

Csernak_VaczaiSzáz százalékosan zárták felnőtt női kajakozóink a pöstyéni maratoni Európa-bajnokságot: Csay Renáta egyéni diadalát követően a Csernák Edina, Váczai Enikő páros is begyűjtötte az aranyérmet.

Váczai az U23-as korosztály egyéni versenyében is első helyen zárt, így ő lett a legeredményesebb versenyző ezen a kontinensviadalon.

Stefania Cicali neve jól cseng a női maratoni mezőnyben. Annyira azért nem, hogy női párosunk, Csernák Edina és Váczai Enikő túlzottan tisztelje az egyéniben világbajnoki ezüst- és bronzéremmel is büszkélkedő kajakost. A magyar lányok ugyanis a pöstyéni Európa-bajnokságon alaposan megtréfálták a 2012-ben világbajnoki ezüstérmet szerző Stefania Cicali és Anna Alberti párosát. Hogyan tették mindezt?

A mieink az utolsó körig együtt haladtak az olaszokkal, ott azonban robbantottak, fokozatosan növelték előnyüket, és magabiztosan győztek.

„Hibátlan versenyt produkáltak a lányok – összegezte a versenyt Weisz Róbert, a szakág vezetőedzője. – Enikőék rutinosan együtt mentek az olaszokkal, a futószakaszokat is ügyesen oldották meg, nagyon összeszokott egység képét mutatták, pedig csak most, a májusi válogatóversenyre ültek össze. Az Európa-bajnokság legeredményesebb magyarja, Váczai Enikő lett, aki az U23-as egyéni diadala után vehetett át ismét aranyérmet.”

A másik magyar páros Braun Boróka és Mátyás Mercédesz nem tudta befejezni a viadalt, mivel utóbbi háta olyannyira begörcsölt, hogy nem tudott lapátolni.

Férfi kajakban is sokáig úgy tűnt, érmet ünnepelhetnek majd a magyarok, hiszen Boros Adrián és Petrovics Máté párosa végig együtt haladt a két spanyol hajóból, valamint a britekből álló élbollyal.

„A négy hajó végig együtt volt, váltva vezettek, a futószakaszokon sem szakadtak szét, ám sajnos az utolsó körre olyan pozícióba kerültek Adriánék, hogy abból már nem tudtak az éremért küzdeni” – mondta Weisz Róbert, aki kiemelte: az első felnőtt versenyén szereplő Máthé Krisztián és Nyári Bendegúz kilencedik helye is minden elismerést megérdemel.

A férfi kenusoknál már a táv elején kialakultak az erőviszonyok: Schmidt Richárd és Nagy Gergely Balázs végig tartotta a negyedik pozíciót, és nem adta fel a küzdelmet Schmidt Dániel és Pozsár Imre kettőse sem, amely a hetedik helyen zárt.