Csipes Tamara: a négyes a fő szám, egyesben is indulna

Shares

A négyes volt a fő száma, míg az egyest kötelező sikernek tekintette Csipes Tamara, aki mindkét számban aranyérmet nyert a bő egy hete véget ért szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

Csipes Tamara olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó a Városligeti-tavon rendezett Red Bull Vízisprint versenyen 2019. szeptember 1-jén. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A 30 éves olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos az M1 aktuális csatornának elmondta: többször visszanézte a döntőket, mivel sokat lehet belőlük tanulni, és bár volt bennük hiba, hisz egyetlen verseny sem tökéletes, mégis a legjobb pályájukat teljesítették 500 méteren Gazsó Alida Dórával, Medveczky Erikával és Bodonyi Dórával.

Az olimpia a cél, az olimpiai számokban szeretnék sikereket elérni, ezért másodlagos volt az ezer méteres egyes szám. Számunkra a nem olimpiai számokban kötelező az aranyérem, ezért nem éreztem akkora eufóriát utána. Tudtam, hogy meg akarom és meg is tudom csinálni” – fogalmazott Csipes, aki hozzátette, egészen más érzés csapatban nyerni, mint egyesben.

Elárulta: az egyes közben is a négyes járt a fejében, mivel az volt a fő szám, vízre szálláskor például azt tanácsolták neki, spóroljon az energiáival a K-4 500 későbbi fináléjára.

Elmondta, szeretne egyéni számban is szerepelni Tokióban, mert az egyes és páros számokban is két magyar induló lesz az olimpián.

Nemcsak a csapathajóba szeretnék beülni, hanem egyéni számban is szeretnék indulni az olimpián, és abban minél jobb eredményt elérni” – hangsúlyozta Csipes.

A jövőre tekintve elmondta, a szeptemberi pihenő után októberben kezdik az alapozást, amely kiemelten fontos a jövő év előtt. Tavasszal hosszú melegvízi edzőtábor és a válogatók várnak a válogatott tagjaira.

(MTI)