Csoportelső a magyar csapat!

Shares

Szivós MártonA világbajnok magyar válogatott 16-8-ra legyőzte a német csapatot szombaton a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornájának B csoportjában, ezzel már biztosan bejutott a legjobb négy közé.

A házigazda csapat az első két negyedben nagy csatát és szoros mérkőzést vívott ellenfelével, a folytatásban azonban a németek egyre jobban elfáradtak, koncentrációjukból is veszítettek, így a magyar együttes a hajrában könnyedén tette magabiztossá a sikerét, amely egyben elődöntőbe jutást is ért.

Benedek Tibor szövetségi kapitány a mérkőzés után az M1 csatornán nyilatkozva azt mondta, a találkozó elején problémájuk volt az emberhátrányos helyzetek megoldásával, de ezt a nagyszünetben sikerült megbeszélniük.
„Ezután már nem jelentettek akkora gondot a németek gyors emberelőnyös akciói, ezen kívül fizikálisan is jobban bírtuk a végét, s rendszerint megfelelően ki tudtuk védekezni a németek támadásait” – nyilatkozta Benedek Tibor.

Hirdetés

A magyar csapat a csoportkör utolsó fordulójában az olimpiai bajnok horvátokkal csapnak össze hétfőn 20.30 órától.

Vízilabda Európa-bajnokság, férfiak:

NÉMETORSZÁG-MAGYARORSZÁG 8-16 (3-4, 4-5, 0-3, 1-4)
Gól: Real, Nossek, Stamm 2-2, Oeler, Schlotterbeck, ill. Varga Dénes 5, Vámos, Hosnyánszky, Hárai 2-2, Madaras, Erdélyi, Decker, Szivós, Varga Dániel 1-1.

Hirdetés

(MTI)