Csoportelső és negyeddöntős a női vízilabda-válogatott

Shares
Budapest, 2017. július 20. A holland Vivian Sevenich (b) és Keszthelyi Rita a női vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország - Hollandia mérkőzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 20-án. MTI Fotó: Czagány Balázs

A holland Vivian Sevenich (b) és Keszthelyi Rita a női vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország – Hollandia mérkőzésen. MTI Fotó: Czagány Balázs

A magyar női vízilabda-válogatott csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jutott a hazai rendezésű világbajnokságon a Margitszigeten. Bíró Attila Európa-bajnok csapata csütörtök este a holland válogatott 10-8-as legyőzésével, százszázalékos teljesítménnyel végzett a C jelű négyes élén.

A magyarok annak tudatában vághattak neki a meccsnek, hogy a döntetlen is elegendő a csoport megnyeréséhez, azaz hogy egyből a legjobb nyolc között folytathassák. Ez az alaphelyzet azzal állt elő, hogy a kvartettben a harmadik helyre befutó franciákat Keszthelyi Ritáék több góllal (24-5) verték, mint tették azt a hollandok (17-2). A csoportelsőség rendkívül fontos volt a magyaroknak, mivel vereség esetén szombaton azzal az orosz válogatottal kellett volna játszaniuk, akiktől drámai mérkőzésen kikaptak a riói olimpia bronzmérkőzésén.

Bíró Attila csapata a világversenyen legutóbb kétszer legyőzte a hollandokat: a 2016-os Európa-bajnokság döntőjében 9-7-re, a júniusi, sanghaji világliga-szuperdöntő negyeddöntőjében pedig 8-7-re nyert.

Hirdetés

A csütörtök esti mérkőzés, amelyre hétezren voltak kíváncsiak, holland góllal indult, Szücs Gabriella azonban kontrát követő megúszás után gyorsan egyenlített. A Magyarországon légiósként legutóbb az UVSE-ben játszó Sabrina van der Sloot révén megint a hollandok kerültek előnybe, akcióból, pattintott lövéssel újfent Szücs egyenlített (2-2).

A második játékrészt Bujka Barbara szemfüles dobása nyitotta, ez volt a balkezes center tizedik gólja a vb-n. A vízben kemény csata zajlott, amit hűen illusztrált, hogy a csapatkapitány Keszthelyi Rita vérző orral hagyta el a medencét, de pár perc múlva visszatérhetett a vízbe. Hosszú ideig nem változott az állás, elsősorban a kölcsönösen igen kemény védekezés eredményeként, mígnem fél perccel a nagyszünet előtt Van Der Sloot büntetőből egyenlített (3-3).

Budapest, 2017. július 20. Takács Orsolya (j) és a holland Vivien Sevenich a női vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország - Hollandia mérkőzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 20-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Takács Orsolya (j) és a holland Vivien Sevenich küzdelme. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A harmadik negyed elején Czigány Dóra nagy pillanata jött el: távolról hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarkba, majd kevéssel utána Illés Anna is feliratkozott a gólszerzők közé (5-3). Érkezett a holland válasz, de rövidesen megint kétgólosra hízott a magyar előny: Czigány ezúttal a bal felső sarkba zúdította a labdát, hogy aztán a vb-újonc Gurisatti Gréta ragadtassa üdvrivalgásra a hazai szurkolótábort. A negyed hajrájába még egy holland gól is belefért (7-5).

Hirdetés

Különösebb főfájást azonban nem okozott a rivális közelebb kerülése, mivel Keszthelyi a befejező negyedben büntetőből 8-5-re módosította az állást. Yasemin Smit, a vendégek csapatkapitánya harmadszor is betalált emberelőnyből, ám Gurisatti messziről nagy gólt dobott a bal felső sarokba (9-6). A negyedszerre is eredményes Smit révén úgy-ahogy tartotta a lépést a holland csapat, de Keszthelyi újabb kiváló ötméterese lezárt minden nyitott kérdést, a nyolcadik holland gól legfeljebb szépségtapasznak hatott az ellenfélnek.

Budapest, 2017. július 20. A magyar válogatott játékosai a női vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország - Hollandia mérkőzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 20-án. A magyar válogatott 10-8-ra győzött, és csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jutott. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar válogatott játékosai és a margitszigeti szurkolók. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Bíró Attila szövetségi kapitány a találkozót követően elmondta, elsősorban az emberhátrányos szituációkra készültek, s láthatóan jól is működött a védekezés. Hozzátette, ahogyan azt már a világbajnokság előtt is jelezte, ez a magyar válogatott senkivel szemben nem kerülhet fizikai hátrányba.

„Ez egy embert próbáló ütközet volt, ha összevetjük a két csapatot, láthatjuk, hogy a hollandok kilogrammban és magasságban is fölöttünk vannak, de lábtempóban és fizikálisan olyan jól fel vannak készítve a lányok, hogy bárkivel felveszik a versenyt” – jelentette ki. „A harmadik negyed elején szerettem volna picit váltani emberelőnyben, s szerencsére ezt jól meg is oldották a lányok, ráadásul Czigány Dóra és Gurisatti Gréta ma komoly pluszt tudott hozzátenni” – fedte fel a siker egyik titkát a kapitány. Elmondta, hogy a következő három napban regenerálódnak, sőt, hazai pálya révén a családjukkal is találkozhatnak a játékosok. Ezzel együtt már a következő ellenfélre készülnek, amely szerinte Kanada lesz.

Szücs Gabriella kiemelte, a kulcs a védekezés volt, nagyszerűen sikerültek a blokkok Gangl Edina kapuja előtt, és a visszazárásokkal sem volt gond. Hozzátette, ahogyan eddig is, ezúttal is óriási erőt kaptak a közönségtől, amely megint fantasztikus hangulatot teremtett a Margitszigeten.

„Számunkra ezzel a mérkőzéssel kezdődött el a világbajnokság, várjuk az ellenfelünket, amelyre holnaptól készülünk” – jelentette ki.

FINA női vízilabda-világbajnokság, C csoport:

Magyarország — Hollandia 10-8 (2-2, 1-1, 4-2, 3-3)
Gól: Szücs, Czigány, Keszthelyi, Gurisatti 2-2, Bujka, Illés 1-1, illetve Smit 4, Van Der Sloot 3, Megens 1

Franciaország — Japán 9-8 (3-3, 3-0, 1-3, 2-2)
Gól: Estelle Millot 4, Mahieu 2, Barbieux 1, Daule 1, Guillet 1, ill. Inaba 3, Sakanoue 2, Suzuki 2, Yamamoto 1.

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Hollandia 4, 3. Franciaország 2, 4. Japán 0

A csoportgyőztes közvetlenül jutott a negyeddöntőbe, míg a 2-3. helyezettek a nyolc közé jutásért is vízbe ugranak. A negyedik helyezett az alsóházi helyosztókon lesz érdekelt.

(MTI)