Czene Attila az úszószövetségről

Shares

Czene_AttilaAtlanta olimpiai bajnoka, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, Czene Attila a Sport TV Mai helyzet című műsorában elmondta, miért gondolja úgy, hogy Hargitay András lehetne az úszószövetség elnöke és Sós Csaba a szövetségi kapitány.

Czene Attila az úszósportban kialakult helyzettel kapcsolatban korábban már nyilatkozta, hogy szerencsés volna, ha váltás lenne a szövetségben. Hargitay Andrást, mint lehetséges elnök, Sós Csabát, mint szövetségi kapitány említette. „Hargitay András azt nyilatkozta, és kvázi így egy picit a médián keresztül üzent is nekem, hogy ő mindenképpen feláll a székéből akkor, ha kiderül, hogy ő nyomásra, és nem a saját döntéseit hozza. Azt gondolom, hogy ez köztudott, hogy ez így van, ő mondhat mást, és védheti a saját mundér becsületét. Én az Andrásnak nagyon sokat köszönhetek, nagyon szeretem és tisztelem, és ezt mondom minden úszótársam nevében. Ő a Széchy-érának az első nagy kiemelkedő alakja, aki a mai napig világhírű név és arc. Egy ilyen arc és név igenis lehetne nyugodtan társadalmi elnöke bármelyik szövetségnek, akár az úszószövetségnek is. Ő is beismeri, és tudja, hogy például Sós Csaba ma Magyarországon az úszáshoz igenis többet ért, jobban benne van, jobban is benne volt az úszásban az utóbbi pár évtizedben. Ő maga a parasport szövetségi kapitánya, tehát adott lenne a helyzet, és azt gondolom, nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel” – válaszolta a Sport TV Mai helyzet című műsorában Czene Attila arra a kérdésre, miért volna jobb, ha Hargitay András lenne az úszósport szövetség elnöke.

Azonban mások azt gondolják, Czene Attila is szóba kerülhet, mint elnök. Elárulta, ő soha nem nyilatkozta ezt, és akár megtisztelő is lehet, hogy mások képesnek tartják erre. Arra a kérdésre is válaszolt, hogy ő vállalná-e a pozíciót? „Csak akkor tudnám vállalni ezt a pozíciót, ha Tamás, a mostani elnök megértené ezeket a dolgokat, hogy ő azzal a habitussal, illetve azzal a vezetési stílussal, amit ő képvisel, társadalmi elnökként ő nem jó. Ha ezt ő felismerné, és azt mondaná, ’jó, rendben, akkor én mást csinálok’. Az úszás érdekében ő tevékenykedhetne, vannak erre példák, ott van dr. Aján Tamás, aki a nemzetközi szövetség elnöke, de az itthoni szövetségen belül például semmilyen pozíciót nem tölt be. Ez nem példátlan. Nagyon sokat tett ő biztosan az úszósportért, azt gondolom, és ezt meg is köszönhetjük neki, de azért azt is tudni kell, hogy az úszóeredmények nélkül ő sem tudott volna ilyen sikeres, menedzsertípusú, elsősorban menedzser- és marketing-szemléletű emberként társadalmi elnök lenni, és például úszó vb-t akár idehozni Magyarországra, vagy akár a vb szervezésében részt venni sikeresen.”

Hirdetés