Dakar: a „só” folytatódik

Shares

sandlander_dakar2015_01 (4)A lenyűgöző Uyuni sósivatagban kezdte a Dakar nyolcadik versenynapját az UNIQA Sandlander Team, a két egység különösebb akadály nélkül teljesítette a kétnapos maratont, amely összességében közel 1400 kilométeres volt.

„A sósivatag tényleg gyönyörű – bár helyenként vizes  volt, a szakasz nagy része azonban inkább rázós utakból állt. A tegnapi szervóproblémánk megoldódott, úgy fogalmaznék, hogy a Jóisten megjavította, mert egyszer csak abbamaradt az olajszivárgás. Kuplungot és váltót azonban biztosan cserélünk a holnapi pihenőnapon, mert bár nagy baj nincs, nem bízom a véletlenre, sok van még hátra” – összegzett Sebestyén Sándor, aki a 63. helyre kormányozta be Toyotáját, az összetettben pedig a 64. helyen áll.

A magyar-mongol trió egyébként nagyon feldobott volt a maraton végén, ami a bolíviai fogadtatásnak is köszönhető. „Noha asszisztencia nem jöhetett velünk, első osztályú volt, ahogy vártak. Egy laktanyában kaptunk szállást, ételt, tisztálkodó szereket és még helyi motívumokkal díszített poncsót is” – mesélte a navigátor, Bognár József.

A befutó viszont már a chilei közönséget szórakoztatta, a 135 kilométerrel lerövidített szelektív ugyanis Iquiqueben ért véget, egy több mint 2 kilométeres dűnéről lefelé száguldva.

A másik sandlanderes egység – Namchin Lkhamaa, Udiikhuu Byambadelger és Batbold Surendorj – a 65. helyen ért célba, az összetettben pedig a 63. helyen áll. A mongol pilótának tetszett a szakasz és elégedett az autó teljesítményével is. „Kemény menet volt ez a két nap, sokat kellett tekerni a kormányt a dűnék között. Egy óvatos középtempót autóztunk, hogy biztonságosan beérjünk.”

Hétfőn pihenőnap lesz az autósoknak, kedden pedig Calamába megy majd a mezőny.

sandlander_dakar2015_01 (3)

A Sandlander stratégiai partnere az UNIQA, off road kiegészítőinket az Outback Import biztosítja, kiemelt médiapartnerünk a Class FM és a 4×4 MAGAZIN.