Dánia hat gólt lőtt Gyirmóton

Shares
Tálosi Szabina a dánok gyűrűjében

Tálosi Szabina a dánok gyűrűjében

A magyar női labdarúgó-válogatott Gyirmóton 6-1-re kikapott az Európa-bajnoki ezüstérmes dán csapattól a világbajnoki selejtezősorozat első mérkőzésén.

A selejtezősorozat gyirmóti nyitómeccse hétfőig kérdéses volt, ugyanis a dán válogatott tagjai szombaton nem álltak ki a hollandok elleni barátságos mérkőzésre hazájuk szövetségével folytatott vitájuk miatt, és azzal fenyegetőztek, hogy Gyirmóton sem lépnek pályára. Hétfőn azonban jelezték, vállalják a találkozót.

A némi mezőnyfölényben lévő dánok az első félidő közepén Nadia Nadim büntetőjével szereztek vezetést, a magyarok azonban a felvonás hajrájában Jakabfi Zsanett révén, ugyancsak tizenegyesből egyenlítettek. A szünetre mégis a dánok vonultak minimális előnnyel, miután Sanne Troelsgaard-Nielsen távolról lőtt a magyar kapu jobb oldalába.

Hirdetés

A második játékrész elején beszorult a magyar csapat, s Pernille Mosegaard-Harder tudta növelni a vendégek előnyét. A folytatásban a magyarok játéka már nem volt olyan fegyelmezett mint az első 45 percben, a játékosok egyre fáradtabban mozogtak, Bíró Barbara kapus pedig hiába védett nagyot többször is, a végül triplázó Troelsgaard vezérletével a vendégek kiütéses győzelmet arattak.

Markó Edina, szövetségi kapitány: „Az első félidei játékunkkal elégedett voltam, 45 percig nagyszerűen helytálltunk, azonban sajnos megmutatkozott, hogy jelenleg csak egy félidőt tudunk ilyen színvonalon futballozni. Ha a második félidőben beálltunk volna védekezni, nem lett volna ennyire nagy különbségű a vereség, de el kell ismerni, hogy a dán csapat ennyivel előrébb tart nálunk. Az első félidő alapján a lányok elhitték, hogy lehet keresnivalónk a mérkőzésen, megpróbáltak támadóbb szellemben játszani, ezzel azonban területeket hagytunk a dánoknak, akik a megnyílt területeket kihasználva több nagy helyzetet is kialakítottak és kíméletlenül kihasználták a lehetőségeket.”

Európai vb-selejtező, D csoport, 1. forduló:

Magyarország — Dánia 1-6 (1-2)
Gól: Jakabfi (41. – 11-es), illetve Nadim (28. – 11-es), Troelsgaard (44., 68., 75.), Harder (55.), Sörensen (88.)
Magyarország: Bíró Barbara – Tóth Alexandra (Magyarics Zoé, 59.), Tálosi Szabina, Szeitl Szilvia, Szabó Viktória – Rácz Zsófia, Fenyvesi Evelin (Csányi Diána, 75.) – Mosdóczi Evelin, Csiszár Henrietta, Jakabfi Zsanett – Vágó Fanni (Németh Loretta, 87.)
Dánia: Petersen – Nielsen, Arnth, Larsen, Roddik (Thogersen, 72.) – Kildemoes (Christiansen, 46.), Junge Pedersen – Troelsgaard, Harder, Veje – Nadim (Sörensen, 81.)

A magyar csapat legközelebb október 19-én a horvátokat fogadja. A csoportban még a svédek és az ukránok szerepelnek.

A 2019-es, franciaországi vb-re az európai selejtezőből a hét csoport győztese jut ki automatikusan, míg a négy legjobb csoportmásodik pótselejtezőt játszik a további kiadó egy helyért.

Forrás: MLSZ/MTI