Darnyi Tamás millió dolláros követelése

Shares
Fotó: Pozsonyi Zita/Blikk

Fotó: Pozsonyi Zita/Blikk

Húsz  hónappal ezelőtt gázolták el floridai otthonától nem messze Darnyi Tamást, a magyar úszósport legendáját. A legeredményesebb magyar férfi úszó éppen biciklivel indult virágot vásárolni kedvesének, Jónás Ritának, amikor egy teherautó elütötte, a sofőr pedig továbbhajtott.

Mindamellett, hogy cserbenhagyta a gázoló, Darnyinak a kulcscsontja is eltört, ezért kórházi kezelésre szorult a balesetet követően. Egészen hihetetlen, de a rendőrség azóta sem hallgatta ki. Ami még ennél is durvább, hogy bocsánatkérés helyett a vétkes sofőr cége a sportolóra szeretné ráfogni az esetet – írja a Story magazin. Darnyit egy igazi sztárügyvéd, Rónai Péter védi, aki többek között a Costa Concordia luxushajó katasztrófájának áldozatait is képviselte.

– A gázoló férfit alkalmazó cég azt mondja, Tamás a hibás. Szerintük a sofőr időben indexelt kanyarodás előtt. Miután elütötte ügyfelemet, visszament a helyszínre, és segített neki. A kiérkező rendőrök úgy vették fel a jegyzőkönyvet, mintha Tamás lett volna a vétkes. A mi álláspontunk ennek az ellenkezője: cserbenhagyták ügyfelemet – nyilatkozta az ügyvéd.

Hirdetés

Rónai szerint nem tudnak megegyezni békés módon, hiszen a cég csupán 10 ezer dolláros (2,8 millió forintos) kártérítést fizetne, ami azért is arcpirító, mert Darnyi sérülései másfél év után sem jöttek teljesen rendbe. Az ügyvéd elmondta, dollárban számolva, milliós kártérítést követelnek a bíróságon.

Blikk