Dávidjainkból majdnem király lett

Shares

ifjusagi uszokKözel járt az éremszerzéshez az ifik 5km-es versenyén Huszti Dávid (4.), illetve Lakatos Dávid (5.), ám a finisben végül leszorultak a dobogóról a svájci Teneróban zajló korosztályos nyílt vízi úszó Európa-bajnokságon. A lányok legjobbja, Rohács Réka 7. helyen ért célba.

A második nap az ifiké volt a Lago Maggiore mellett fekvő Teneróban: a 15-16 esztendősek 5 kilométeres viadalán különösen a fiúk tettek ki magukért. Lakatos Dávid 4500 méteren át vezette a mezőnyt, és az élmezőnyben ott buzgólkodott Huszti Dávid is – az utolsó ötszáz méter robbantásából azonban végül egyikük sem jött ki igazán jól. Lakatos már nem tudott a többiekkel tartani (megjegyzendő, ő 15 éves), és végül három másodperccel Huszti mögött ért célba, druszája 3.8 másodperccel maradt le a győztes francia Logan Fontaine-től, míg 1.4-re volt a dobogótól. Monori Kristóf a 12. helyen zárt a 33 fős mezőnyben.

„A fiúk minden dicséretet megérdemelnek, hiszen életük első nemzetközi viadalán szerepeltek, továbbá másodszor úsztak nyílt vízben. Ehhez képest kifejezetten bátran és jól versenyztek, ha így folytatják, nagy jövő áll előttük” – összegzett Gellért Gábor szövetségi kapitány.

A lányoknál mindhárom indulónk a középmezőnyben haladt és ott is végzett: Rohács Réka hetedik, Bánkövi Orsolya a 11., míg Sztankovics Dóra közvetlenül mögötte 12-ikként jött be. Akárcsak egy napja a junioroknál, itt is egy náció duplázta az aranyakat: pénteken az olaszok, most a franciák vigadhattak, hiszen a lányoknál Oceane Cassignol győzött – közte, és Rohács között egyébként 21.4 másodperc volt a különbség.

„Jól mentek a lányok, itt elég hamar szétszakadt a mezőny, Orsit ráadásul elég csúnyán orrba rúgták, beletelt némi időbe, amíg magához tért… Kemény verseny volt, dicséretes, hogy ennyire jól helytálltak” – mondta a szakvezető.

Az Európa-bajnokság vasárnap a 3km-es csapatversennyel zárul.

MÚSZ