Decker Ádám a magyar Himnuszt hallgatná Belgrádban

Shares
póló_Decker Ádám, Szalmás Péter, 440

Decker Ádám. Fotó: Szalmás Péter

Hétfőn játssza első mérkőzését a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon, melyen egy olimpiai kvótát osztanak ki. Lapunknak nyilatkozva az OSC-Újbuda játékosa, Decker Ádám kiemelte, hogy csapatban kell jónak lenniük, de szükség van a klasszisok villanásaira is.

Holnap reggel kilenc órakor indul a magyar férfi vízilabda-válogatott a szerb fővárosba, Belgrádba, amely január 10. és 23. között lesz az Európa-bajnokság házigazdája. Benedek Tibor szövetségi kapitány legényei még nem szereztek kvótát a riói olimpiára, a kontinensviadalon egy indulási jogot osztanak ki. Eddig a világliga-győztes és világbajnok Szerbia, a vb-ezüstérmes Horvátország, és a vb-harmadik Görögország biztosította a helyét európai nemzetként az ötkarikás játékokon.

Lapunknak az OSC-Újbuda válogatott vízipólósa, Decker Ádám elmondta, még nem tudja, mi a pontos programjuk a hétfői, első Eb-találkozójuk előtt. „Az biztos, hogy még edzünk. Fakultatív programként, ha mást nem, akkor felsétálunk kávézni egyet a városközpontba” – kezdte a 31 éves védő, aki kiértékelte a D jelű kvartettet, melyben Magyarország a görögökkel, a törökökkel és az oroszokkal szerepel együtt. – „Láthattuk a vb-n, hogy egy könnyű csoportba kerültünk, mégsem hozott szerencsét. A 2014-es Eb-n pedig erős csapatok ellen kezdtünk, akkor viszont elfáradtunk a végére. Az biztos, hogy meg kell nyernünk a csoportunkat, ha még idő előtt el akarjuk kerülni a szerbeket.”

A csoportelsőségért vívott küzdelemben Görögország lesz a legfőbb rivális. Decker szerint rengeteget fejlődött a déli országban a sportág. „Fegyelmezett rendszert játszanak, nagyon jó edzői és videó elemzési háttérrel. Alaposan fel tudnak készülni az ellenfélből, így nehéz velük mérkőzni” – vélekedett a világbajnok játékos, aki örül, hogy a legnehezebb csoportellenféllel találkoznak először. – „Szeretem előbb a nehezebb feladatot elvégezni. Így nem altatnak el minket a könnyebb meccsek.”

Az OSC pólósa elmondta: jó a csapatösszhang, annak ellenére, hogy mostanában „becsapós eredmények” születtek: az év elején Győrben megrendezett négyfős nemzetközi tornán, a Volvo Kupán kikapott a magyar csapat Olaszországtól és Spanyolországtól, egyedül Szlovákiát győzte le. Ha a válogatottunk nem szerez Belgrádban olimpiai kvótát, akkor az áprilisi kvalifikációs tornán – ahol négy részvételi jog vár kiosztásra – erre még lenne lehetősége. Az újbudai játékos viszont szeretne Szerbiában győzni, különösen azután, hogy a 2014-es Eb-n a déli szomszédaink ünnepeltek győzelmet Budapesten.

„Életem meghatározó sportélménye volt, amikor a Margit-szigeten játszhattunk Eb-t, állandóan telt házas meccsek voltak. Nagyon él bennem a vesztes finálé képe: ott vagyok a hazai uszodában, és a szerbek éneklik a himnuszukat a dobogó tetején. Ezért is szeretném elénekelni a magyar Himnuszt Szerbiában aranyéremmel a nyakamban” – jelentette ki Decker, aki szerint a házigazdák a torna főesélyesei, mi a horvátokkal és az olaszokkal vagyunk egy szinten.

Válogatott vízipólósunk kiemelte: csapatként erősebb a magyar együttes, mintha mindenki csak saját magában bízna. Szívós Márton és Madaras Norbert személyében azonban hiányzik két olyan, rutinos játékos, aki egy szorult, lelkileg nehéz helyzetben, egy-egy egyéni villanással át tudná segíteni a csapatot. „Alap, hogy csapatként jók legyünk, de kellenek majd az egyéni klasszis teljesítmények is” – fogalmazta meg a lényeget Decker.

A magyar válogatott csoportmeccsei és kerete

Január 11. (hétfő): Magyarország-Görögország (Tv: M4 Sport, 20.15)

Január 13. (szerda): Magyarország-Oroszország (Tv: M4 Sport, 20.15)

Január 15. (péntek): Magyarország-Törökország (Tv: M4 Sport, 9.30)

Kapusok: Nagy Viktor (Szolnok), Bisztritsányi Dávid (OSC-Újbuda). Mezőnyjátékosok: Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, Bátori Bence (mindhárman OSC-Újbuda), Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs (mindhárman Eger), Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (mind a négyen Szolnok), Manhercz Krisztián (Szeged).

(nepszava.hu)