Détári Lajos harmadszor lett gólkirály és egy kispolski tulajdonosa

Shares

Detari_Lajos_1985Harminc évvel ezelőtt ezen a napon ért véget az elsőosztályú magyar labdarúgó-bajnokság. Az NB I-et 29 év után nyerte meg ismét az MTK-VM.

A klasszikus 16 csapatos magyar NB I-ben az utolsó előtti fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa, amikor a Hungária körúton a listavezető MTK-VM fogadta a kék-fehéreket üldöző Újpesti Dózsát. A mérkőzés 0-0-ás döntetlennel ért véget, érdekesség, hogy az akkori „divat” szerint ezen a rangadón lengyel játékvezető fújta a sípot.

Az utolsó fordulóban az MTK-VM a Rába ETO-t fogadta, Verebes József 1982-ben és 1983-ban még a győriekkel nyert bajnoki címet, míg négy évvel később az MTK-t vezette fel a csúcsra.

A mérkőzést szombat délután rendezték meg: Szeibert György már az első percben eredményes volt, majd a 19. minutumban ismét bevette a kaput. A harmadik MTK-gólt Boda Imre szerezte. A vendégeknél Gyimesi duplázott, majd a 75. percben Somogyi egy sarkazással állította be a 3-3-as végeredményt.

Három mérkőzés maradt vasárnapra: az Újpesti Dózsa 3-2-re nyert Tatabányán, a ZTE 3-0-ra nyert a Dunaújváros ellen, míg az Üllői úton a Ferencváros és a Videoton játszott 1-1-es döntetlent.

Verebes csapata a bajnokságban mindössze négyszer kapott ki: az MTK Békéscsabán (2-0), Kispesten (2-0) és Tatabányán (1-0) szenvedett vereséget. A Haladás VSE volt az egyetlen gárda, amely nyerni tudott a Hungária körúton (1-2).

Mindkét örökrangadó 0-0-ás döntetlennel ért véget.

Az 52 MTK-gólból Szeibert György 17-et vállalt. A kezdőcsapatban 29-29 alkalommal lépett pályára a kapus Gáspár József és a védelem tengelyében Híres Gábor.

Az Év játékosának Herédi Attilát (Újpesti Dózsa SC) választották.

Egy évvel a mexikói kudarc után az előző három bajnokságot megnyerő Budapesti Honvéd SE rosszabb gólaránnyal a Tatabányai Bányász SC mögött csak a negyedik helyen végzett.

A bronzérmes bányászcsapatban játszott Csapó Károly, Plotár Gyula, Vincze István és Kiprich József is.

A 47 Honvéd-gólból 19-et szerzett Détári Lajos, aki zsinórban harmadszor lett gólkirály. Döme az 1984/85-ös bajnokságban Kiprich Józseffel holtversenyben 18 góllal végzett a góllövőlista élén, míg egy évvel később 27 gólt lőtt Détári.

Döme egy kispolskival „gazdagodott”, majd a szezon végén az Eintracht Frankfurthoz igazolt. De ez már egy másik történet…

(Kínyó Norbert)