Dietetikussal fogyaszt Bácsi Péter

Shares

Bácsi Péter_Peking_JPBácsi Péter tavaly minden világversenyt megnyert a kötöttfogású birkózók 80 kilójában, de most az olimpia miatt fogyasztania kell.

Ljubomir Ivanovic Gedza – van-e, ki e nevet nem ismeri? Bizonyára bőven akad. A világ- és kétszeres Európa-bajnok Bácsi Péter nem gondolkodott sokat: „Úgy rémlik, egy kiváló jugoszláv birkózó és edző a régmúltból.” Valóban, különben nem nevezték volna el az olimpiai, vb- és Eb-érmesek legendás mesteréről az idén immár 29. alkalommal megrendezendő belgrádi nemzetközi kötöttfogású-emlékversenyt. Erre a Ferencváros 31 éves klasszisa hosszú évek elteltével újra lefogy 75, pontosabban az engedménynek köszönhetően 77 kilóra, hiszen ez a kategória szerepel jövőre a riói olimpián, amelyet a szeptemberi Las Vegas-i kvalifikációs világbajnokságon már megcélozna.

Deák Zsigmond interjúja

– Indult már valaha ezen a patinás belgrádi viadalon? – kérdeztük a tavaly 80 kilóban minden komoly világversenyt megnyerő Bácsit.
– Hogyne, egyszer vagy kétszer, még jó régen. Közepesen erős mezőny szokott összejönni, már ha közepesnek számít, hogy az oroszok általában az első csapatukkal szerepelnek. Az irániak és a törökök ki szokták hagyni, a környékbeliek, pláne a szláv országok, nem. Mi a felkészülés e szakaszában ritkábban indulunk rajta, de most kapóra jön tesztnek.

– Valóban, hiszen lesz az újbóli fogyasztása első igazi próbája. Hogyan érzi magát testileg, lelkileg két héttel a megméretés előtt?
– Köszönöm szépen, összességében jó állapotban vagyok. Már most szépen hozom lefelé a testtömegemet, vigyázva, hogy megmaradjon az erőm. Régen fogytam le idáig, de nem aggódom, ebből a szempontból direkt jó, hogy az utóbbi időben nem zsigereltem ki a szervezetemet, hanem feltöltöttem.

Hirdetés

– A hazai birkózószövetség hírlevele szerint dietetikus segítségét is igénybe veszi. Tényleg segít? Azért is kérdezem, mert annak idején kiváló bunyósunk, Erdei „Madár” Zsolt amatőrként itthon borzasztó nehezen hozta a kategóriája felső határát, évekkel később, profiként német szakember tanácsait követve viszont simán.
– Kérdés, hogy mit evett itthon.

– Hát, az édesanyja főztjét, töltött káposztát, ilyesmit…
– Na ez az. Ebben az esetben valóban nagy eredményt érhet el a dietetikus, bár csodát nem kell várni tőle, főképp hogy az én étrendem eleve visszafogottabb volt. Nem is nagyon nyúltak hozzá, de például csökkentették a zsírbevitelt, persze ne a pörköltszaftos kenyér tiltására gondoljunk, hanem mondjuk arra, hogy a rántott húst ne olajban, hanem zsiradék nélkül a mikróban vagy a sütőben süssük meg. Szerintem a testzsíromból sokat már nem tudnék lefaragni.

– Mivel lenne elégedett Belgrádban?
– Minden versenyen arra törekszem, hogy nyerjek, most az is fontos, hogy jól érezzem magam. Az biztos, hogy a Magyar Nagydíjhoz hasonlóan a felkészülésnek ebben a szakaszában nem leszek csúcsformában, azt a vb-re tartogatom.

Hirdetés

– Akad a válogatottban egy jó 75 kilós, az Eb-ötödik Szabó László. Róla mi a véleménye?
– Az eredményei önmagukért beszélnek, tehetséges birkózó, előtte a jövő.

– De Bácsi Péteré a jelen?
– Ezt szeretném bizonyítani.

MNO.hu