Díjazták a 2015-ös esztendő egyetemi sportolóit, győztes intézményeit

Shares

Som Ferenc_MEFS logoCsütörtökön a Magyar Sport Házában díjazták az év egyetemi sportolóit a 2015. évi világversenyeken elért eredményeikért. Hagyományosan díjazták a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) intézményi pontversenyének győztes egyetemeit és főiskoláit és kiosztották az Egyetemi Sportért Aranyplakettet és a Nemzetközi Fair Play Bizottság által megítélt Fair Play Díjat is. Az esemény házigazdájaként a vendégeket köszöntő dr. Kiss Ádám professzor, a MEFS elnöke azt mondta, a tanulás és a sport összhangjának megteremtését a felsőoktatás 24 intézményében Sportiroda segíti. A MEFS vezetője köszöntőjében méltatta a rendezvény háziasszonyát, dr. Gyarmati Andreát, az olimpiai ezüst és bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok úszót, Magyarország örökös úszóbajnokát, a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának tagját, akit múlt héten beiktattak a hazai, a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának tagjai közé is.

kolonics_kozmann

Kozmann György itt Kolonics Györgggyel

A rendezvényen felszólalt a kétszeres olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok Kozmann György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára, aki beszédében elmondta, mindig azt vallotta, hogy a sport és a tanulás összefügg. Kozmann György arra is emlékeztette a jelen lévőket, hogy idén, a fiatalodás jegyében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai bajnok sportoló is került a MEFS elnökségébe, Gyurta Dániel személyében.

Gyurta Dani

Gyurta Dániel, a MEFS elnökségének új tagja

Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, az olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozat elnöke egykori Universiadéhoz kötődő emlékeiről mesélt, kiemelve, hogy nem csupán egyéni teljesítményéért, hanem a magyar csapatért, a közösségért is küzd az, aki versenyzőként elindul az olimpián vagy valamelyik az Universiadén. a Nemzet Sportolója, a kétszeres olimpiai és Universiade bajnok sportvezető beszédében kitért arra is, hogy minden egyes kiváló sporteredmény egyben dicséri a versenyzők környezetét is, a szülők, edzők, tanárok munkáját.

 

Az év egyetemi sportolója díj átadó ünnepségén TAEKWONDO bemutatót tartott Kotsis Edina (UTE) VB bronzérmes, Kopcsik… Szerző: UTE TAEKWONDO2015. november 20.

Dr. Molnár Zoltán említést tett arról is, hogy átadás előtt áll a Tüskecsarnok valamennyi létesítménye, ami az egyetemi sport egyik legkiválóbb központja lehet. A díjátadón a MEFS elnöke aranyplakett elismerésben részesítette dr. Vincze Balázst, az Universiade győztes magyar vízilabda csapat edzőjét. A Nemzetközi Fair Play Bizottság Fair Play Díját Valicsek Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója önzetlen, sportolóhoz méltó hozzáállásával érdemelte ki a Fair Play Díjat, amelyet dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára adott át, Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság távollétében.

Sákovicsné DL, 440

Sákovicsné Dömölky Lídia olimpoiai bajnok tőrvívó

A rendezvényen díjat adott át Szalay-Bobrovniczky Alexandra Budapest Fővárosi Önkormányzat főpolgármester helyettese, Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai és Universiade bajnok, Csanádi Károly és Mató Edit Universiade (1966) bajnok jégtánc kettős, valamint Bárány Attila vízilabdázó, Universiade bajnok is. (MEFS)