Diósgyőr-Paks találkozóval zárul az OTP Bank Liga

Shares
Fotó: Ötvös Imre

Fotó: Ötvös Imre

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közzétette az OTP Bank Liga szombati zárófordulós mérkőzéseinek időpontjait.

A kiesés elkerüléséért küzdő két csapat, a Puskás Akadémia és a Vasas egyformán 16.30 órakor lép pályára. Előbbi a Honvédot fogadja, utóbbi pedig hivatalosan a negyedik helyezett MTK vendége lesz, de a saját pályáján játszik.

Ugyancsak 16.30-kor kezdődnek a dobogós helyekért, azaz a nemzetközi kupaindulásért – az MTK mellett – versenyben lévő csapatok párharcai. A második helyezett Videoton az Újpest otthonában lép pályára, a harmadik Debrecen a már kiesett Békéscsaba vendége lesz, míg az ötödik Haladás a bajnok Ferencvárost fogadja.

Az M4 Sport ez utóbbi mérkőzést, illetve a Diósgyőr és a Paks 19 órakor kezdődő tét nélküli összecsapását közvetíti élőben.

Az OTP Bank Liga 33. (utolsó) fordulójának programja
Szombat:

Újpest FC – Videoton FC 16.30
Puskás Akadémia –Budapest Honvéd 16.30
Békéscsaba 1912 Előre – DVSC-TEVA 16.30
MTK Budapest – Vasas 16.30
Szombathelyi Haladás – Ferencváros 16.30
Diósgyőri VTK – Paksi FC 19.00

(MTI)