Döbbenet: Meghalt Igaly Diána!

Gyászol a magyar sportlövészet, pótolhatatlan veszteség érte a sportágunkat, 56 éves korában elhunyt Igaly Diána. A Magyar Sportlövők Szövetségének alelnöke, olimpiai, világ- és Európa-bajnok hosszas küzdelem után feladta a harcot a koronavírussal szemben. Az olimpiai arany- és bronzérmes, négyszeres világbajnok, mindig jó kedélyű, hatalmas küzdőt, Igaly Diánát a Magyar Sportlövők Szövetsége saját halottjának tekinti.

Igaly Diána. Fotó: MTI / Ilyés Tibor

Valóban döbbenetesen kemény szavak ezek, Diána nincs többé. Élete szülein keresztül is egyet jelentett a sportlövészettel. Kemény küzdelmeket vívott a budaörsi önkormányzattal, ahonnan bizony sokszor nem egy olimpiai bajnoknak kijáró tisztelet és támogatás volt a jellemző válasz kéréseire. Jómagam lazán, de folyamatosan kapcsolatban voltam vele, különösen az athéni győzelme óta. El kell mondanom, hogy Diána azért maradt le egy városi sétáról – már az aranyérem megszerzése után -, mert Lénárt Ágotát és engem inkább megvárt – késésünk ellenére. Így készülhetett el az alábbi fotó, a sportolók táborhelye előtt, amely egyik kedvenc felvételem.

Az „Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel” című könyvemben megjelent interjúval emlékezem meg a valóban feledhetetlen bajnoknőről, az emberségében is kivételes példaképről, Igaly Dianáról.

Igaly Diána Athénban, az aranyéremmel. Fotó: jochapress.hu

Az egyetlen magyar sportlövő olimpiai bajnoknő meglátogatása több szempontból is egyedi élményt jelentett. Végiggurulni a túlépített Budaörs gerincútján, majd fellélegezve kikerülni a pesties forgalomból abban a biztos tudatban, hogy a település határától kőhajításnyira egy egészen más közeg fogad – ez végig jó érzéssel töltött el..Szabadság út 392. Nyitott kapu, nyitott sorompó, majd konténerek, de az uralkodó itt már a zöld szín. Fák, bokrok, háborítatlan állapotok, ahol ismét a természet az úr.

Diána megrövidítette az ebédidejét, hogy mielőbb belekezdhessünk a beszélgetésbe, amely egy tömör önvallomással kezdődött.

– Itt nőttem fel ezen a lőtéren, amióta az eszemet tudom, minden ide köt. Hatéves voltam, amikor az első lövést megtettem. Emlékszem, ketten fogták meg a puskát, hogy ne rúgjon vissza. Az én életem, a sporthoz való kötődésem gyakorlatilag már akkor és végérvényesen eldőlt.

– Miután az Ön szülei mindketten klasszis sportlövők voltak, így nem lehet megkerülni a kérdést: véleménye szerint a tehetséget lehet örökölni?

– Meggyőződésem, hogy igen – válaszolt Diánka. – Más kérdés, hogy a tehetség önmagában még nem sokat ér, csak előfeltétele a sikereknek. Ha ugyanis valaki nem tehetséges, az bármennyit is gyakorolhat, legfeljebb megbízható mesterember válik belőle. A tehetség és a szorgalom csak együtt ér valamit.

– Tizennégy éves volt, amikor módszeresen elkezdte a gyakorlást, tizenöt, amikor leigazolták az MHSZ KLK-ba. Közben, tizenegy évesen egy elég komoly csalódás érte a családot, ami az Ön pályafutását is  befolyásolta. 

– Édesapámnak egyértelműen ott lett volna a helye a montreali olimpián. Az újságból kellett megtudnia, hogy nem utazik – még arra sem méltatták, hogy közöljék vele a döntést. Először abba akarta hagyni, de édesanyám és apai nagyapám meggyőzték arról, hogy az esetleges visszavonulásával az egész, addigi sportpályafutása, a törekvései lenullázódnának. Végül a maradást választotta és az olimpia skeetlövő versenyszámának napján itt, Budaörsön egy hivatalosan bejelentett, nemzetközi versenyen kétszázból kétszáz találattal, tehát abszolút világcsúccsal győzött. Az olimpián egyébként 198 körrel a csehszlovák Panacek és a holland Svinkels végzett az élen. Szétlövésben a második huszonötös sorozattal előbbi lett a bajnok.

– A nyolcvanas években már rendszeresen érte el a kiemelkedő eredményeket, így 1992-ben, Barcelonában az olimpián is lőállásba léphetett.

– Akkor még a nők csak meghívottak voltak, hatodmagammal indulhattam, s végül 150-ből 143 találattal a 42. helyen zártam. A NOB 1997. nyarán hozott döntése értelmében a 2000-es játékokon már a nők alanyi jogon versenyezhettek.

– Addig azonban még sok minden történt. Édesapja még megérhette meg a nők egyenjogúsítását, de az olimpiát már nem.

– 1997. Karácsonyának estéjén, a karjaimban halt meg. Ez a tragédia olyannyira sokkolt, hogy akkor – életemben egyszer – komolyan gondoltam a visszavonulásra. Végül maradtam és 1998-ban, Barcelonában világcsúccsal győztem a világbajnokságon, ami egyben a kvalifikációt is jelentette számomra a 2000-es olimpiára. Sydneyben a részvételt kiharcolt tizenöt nő között a harmadik helyen végeztem. Szepesi Gyuri bácsi számomra igen élvezetesen közvetítette a mi számunkat, de olyan átéléssel és hangerővel, hogy többszörösen hátrébb küldték a közvetítő állásból.

 – Hogy ez a sikere nem véletlen műve volt, azt a 2004-ben kiharcolt olimpiai győzelme igazolja. Athénbe ismét világcsúccsal és a vele járó újabb világbajnoki aranyéremmel kvalifikálta magát. Ez utóbbi sikerének helyszíne a 2002-es, Lahtiban lebonyolított Vb volt. Eredményei hatására óhatatlanul mindinkább ráirányult a figyelem a sportlövészetnek erre a dinamikus, látványos szakágára, a koronglövészetre.

– Sajnos, elismerés és támogatás helyett 2005-ben megkezdődött az a negatív folyamat, amely alapvetően befolyásolta a későbbi évek erőpróbáira történő, nyugodt felkészülésemet. A körülmények ismeretében kell értékelni a Pekingben elért, viszonylag szerényebb eredményemet, a 9. helyet.

 – A pekingi olimpiát követően hároméves versenyszünetet tartott.    

– A megoldatlan gondok egy időre elvették a kedvemet, de 2011-ben minden probléma dacára ismét edzésbe álltam és három hónapnyi felkészüléssel odáig jutottam, hogy a világbajnokságon egy, az Eb-n pedig két találaton múlt a londoni kvótaszerzésem.

– Végül mégis itthonról, fotelban ülve kellett végignéznie az ötkarikás küzdelmeket.

– A lemaradásomat abszolút nem tragédiaként értem meg, hiszen nekem már nem kell bizonyítanom; mindent elértem, ami a sportágban elérhető. Ám ez nem jelenti azt, hogy édesanyám szakmai irányítása mellett ne lennék edzésben. Hogy fogok-e még versenyszerűen lőni? Ez egy teljesen nyitott kérdés. Tény, ha valamit csinálok, azt csak a maximumon pörögve tudom elképzelni. Örömlövészetre vágyom, amikor jó hangulatban, minden kényszertől mentesen tudom tenni a dolgomat. Ha ez egyszer így lesz, bármi előfordulhat.

– A londoni történések mennyiben befolyásolhatják Igaly Diána jövőjét?

– Nagy örömömre szolgált a mieink várakozáson felüli jó szereplése. Annak meg különösen örülök, hogy nem csak az érmesek dicséretétől hangos az ország, hanem a 6-8. helyezetteket is ugyanúgy méltatják, megbecsülik. Ez egy alapvető szemléletbeli változás előjátéka lehet, ami egy nagyon jó irány. Külön is kiemelném a három sportlövő szereplését, akik mindhárman pontszerző helyet tudtak szerezni. Ez jót tehet a sportlövészet általános megítélésének is. A többiek közül elsősorban Risztov Évát méltatnám, számomra az ő története a legizgalmasabb.

– A saját dolgairól még nem beszélt?

– Ez a lőtér 1970. óta van, létezik itt. Legújabban az Igaly József Lövész Klub működteti. Önerőből és néhány, áldozatkész támogató jóvoltából jelentős felújítási munkálatokat végeztünk, amelyek befejeztével a skeetlövő utánpótlás nevelésére akarok koncentrálni. És közben arra is vigyázok, hogy magamat is egy bizonyos edzettségi szinten tartsam. Motiváció dolgában változatlanul jól állok annak ellenére, hogy már több mint harminc éve élek a sportág vonzásában. Az pedig külön is biztató számomra, hogy a hatvanas éveiben járó kanadai Susan Natras még mindig képes nemzetközi szintű eredmény elérésére.

(jochapress / Jocha Károly)