Döbbenetes Vetési-bravúr: Kovács Lászlót is eltávolította!

Döbbenetes döntéssel gazdagodott a Magyar Kézilabda Szövetség elnökének, Vetési Ivánnak már eddig is híres sorozata: ezúttal a magyar kézilabdázás első számú elméleti és gyakorlati szakemberétől vonta meg a minőségi munka folytatásának lehetőségét. Az elnökségi ülésen előterjesztett oktatási bizottság összetételének javaslatakor Kovács László helyett ugyanis új nevet kért. Minden indoklás nélkül. Ahogy mondani szokták: csak!

Az első alkalommal, 1968-ban összehívott világválogatottban jobbról harmadikként guggol Kovács László. negyedik Fenyő András, balról második Marosi István 

Akik évtizedek óta figyelemmel kísérik a magyar kézilabdázás történetét, azoknak nem kell bemutatni Kovács Lászlót. A későbbi világválogatott beálló Miskolcról indult, lassan hatvan éve tette meg az első lépéseket a sportágban. Válogatottságainak száma (96), az első világválogatottba történt meghívása (1968) ma már sportágtörténelmi tények. Kovács Lászlónak a hetvenes évek legelején az aktív játéktól volt visszavonulását követően teljesedett ki igazán a pályafutása. Már játékosként is edzősködött, majd a sportág fejlesztésének szenvedélyes teoretikusává nőtte ki magát.

Közben eredményes munkája révén előbb a TF-nőkkel ért el komoly szakmai sikereket és 4. helyet, majd a Honvéd férfi csapatával ért el hangos sikereket (BEK-győzelmet is), ezt a sorozatot folytatta a férfi válogatottal is. 1983-ban kiharcolta az 1984-es olimpiai részvétel jogát Amszterdamban az NSZK ellen, amit azután a nagypolitika nullázott le. Három évig dolgozott azzal a válogatottal, amelyet azután átadást követően, fél évvel később Mocsai Lajos vezetett Vb-ezüstéremre.

Egy tipikus mozdulat Kovács Lászlótól (Fotók: JochaPress.hu)

1993-ban ismét ő ülhetett a válogatott kispadján – személyes élmények alapján merem állítani, a vezető klubok hatalmas ellenszelétől kísérve. A Tanár Úr ugyanis kemény munkát követelt és ez a mindenkori játékosuralomnak sosem tetszett.

Így van ez ma is, bár a „leléptetéshez” most nem ez volt a fő indok. Amikor 2011-ben Vetési Iván „berepült” a sportág elnöki székébe valahonnan a magasból, minden sportági előképzettség és ismeret nélkül, azonnal megütközött Kovács Lászlóval, aki nehezményezte, hogy az elnök „átugrotta” az akkor még legmagasabb szakmai fórumként működött edzőbizottság döntését. A grémium (amelyet azután Vetési villámgyorsan megszüntetett) ugyanis Kovács Pétert javasolta a női válogatott élére, Vetési viszont a hátsó ajtón behozta a norvég Karl-Erik Böhnt. Kovács László sem kovács Péter későbbi lehetetlenné tételével, sem Hajdu János „eltüntetésével” nem értett egyet és ennek hangot is adott.

A nagyobb bajt mégis azt jelentette, hogy az oktatási bizottságban 2000 óta fáradhatatlanul dolgozó, világszerte elismert szaktekintély nehezményezni merészelte, hogy az elnök a korosztályos válogatottakba történő kiválasztást rábízta Bari-Nagy Lajosra, aki nem rendelkezett a munkakör betöltéséhez előzetesen kiírt feltételekkel. S ami ennél még sokkal „halálosabb” bűn: szigorúan szakmai alapokon azzal sem értett egyet, hogy Bari-Nagy Vetési fiát is a válogatottak közé javasolta.

Ezek után már csak az volt a kérdés, mikor érkezik el a bosszú napja? Hát a legutóbbi elnökségi ülésen ez is megtörtént. Kovács László Arany János Epilógusát követve nem kíván pörölni, félreáll. Őt kérdeztem.

„Megmondtam eddig velem együttműködő kollégáimnak, Juhász Istvánnak és Marczinka Zoltánnak, hogy ne huzakodjanak, mert ez egy bosszúállú ember, javasoljanak más nevet és tegyék a dolgukat. Számomra csak az a szomorú, hogy ennek az embernek az elnökség egy futó kaland, nekem pedig az életemet, lassan hat évtized munkáját teszi tönkre egyetlen, önkényes döntéssel.”

 – Az Ön által közismerten vallott elvekkel sajnos, aligha lehetett más végkifejletre számítani?

„Igen, mert az edzőképzés tanáraként, szakmai ismereteimmel nem asszisztálhattam ahhoz a gyakorlathoz, amelyet teljesen ad-hoc, szubjektív elemek vezérelnek. Nem értek egyet a külföldi játékosok beözönlésével, hiszen így azok a fiatalok, akiket a felnőtt válogatottban szerepeltetni akarhatunk, nem kapnak megfelelő mennyiségű játéklehetőséget. Márpedig edzhet valaki bárhogy, ha komoly mérkőzésingerekkel nem rendelkezik, akkor – főleg sorozatmérkőzéseken – használhatatlanná válik.”

 – Ön Dujsebajev behozatalával sem értett egyet…

„Elvi alapon nem. De ha már itt van, örülök érkezésének, mert tőle olyasmit is elfogadnak, amire például jómagam és munkatársaim ötven éve képtelen voltunk.”

– Konkrétan mire gondol?

„Az erőnléti edzések alapvető fontosságára, ezen belül is elsősorban a súlyzós edzések kihagyhatatlanságára. Már Albrecht Miklós, egykori szövetségi kapitánnyal is szembekerültem ezzel a témával kapcsolatosan (Albrecht Miklós 1972. végéig volt a magyar férfi válogatott kapitánya – a szerk.), s ez az ellenkezés az egész edzői pályafutásomat beárnyékolta. A klubokban meglévő játékosuralom ugyanis minden kísérletet meghiúsított, hiába készítettünk például Juhász István kollégámmal még DVD-anyagot is e témakörben…”

– És milyen változást hozott Dujsebajev?

„Messziről jött ember, kétség kívül kiváló szakember, neki – úgy látszik – többet sikerül elfogadtatni, amire hazai szakemberek képtelenek voltak. Itt van például a beálló Bánhidi Bence esete, akit ő hívott be és játszatott is. Dujsebajev megkérdezte tőle: „Van barátnőd?” Az igenlő válaszra azt mondta: „Mától a súlyzó az első számú barátnőd!”

– Mit tartana legfontosabbnak a sok-sok szakmai ellentmondásra válaszként?

„Azt, hogy a szövetség olyan törvényeket hozzon, amelyeket mindenkivel szemben betartat, nem tesz kivételeket sorozatosan. Sem az edzői kinevezéseknél-kivételezéseknél-minősítéseknél, mint alapkövetelményeknek az átugrásánál, sem más területeken.”