„Dolgozzunk, b….meg!” – Borsodi Péter így köszöntötte Elek Gábort

Miközben a legkülönfélébb fórumokon hevesen támadják például az erkölcstan bevezetését az iskolai tantervekbe, jómagam még a „tánc és illemtan” órák felújítását is komolyan megfontolnám. Hogy miként juthat ilyen badarság az eszembe? A napról napra mind jobban „elprosztósodó”, egyre közönségesebb világunkban járva-kelve érnek olyan benyomások, amelyek eddig a gyenge pillanatig vezettek.

Akkor egy kicsit konkrétabban. Egy igazán nem sok feszültséget ígérő női kézilabda bajnoki mérkőzés megtekintésére volt indíttatásom. A fél világválogatottat felvonultató Győri Audi ETO ellen győztes Ferencváros-Rail Cargo Hungária népligeti otthonában fogadta az MTK-BSE névvel az NB I-ben visszalépések miatt megkapaszkodott csapatot. A Ferencvárosban Elek Gábor ült a kispadon, a túloldalon pedig egy Borsodi Péter nevű „úriember”.

Borsodi valamikor a jobb játékosok közé tartozott. Sokáig játszott az Elektromos szebb napokat megért együttesében, majd eljutott a legszűkebb élmezőny egyik csapatához, a Pick Szeged gárdájához. Ravasz irányító volt, volt fantázia a játékában.

Edzői munkáját nem ismerem, viszont olvastam egy korábbi tudósítást tavalyi csapatával, a Csömör gárdájával kapcsolatosan. Az N I/B-be feljutó Törökszentmiklós elleni, idegenben 29-28-ra elvesztett ütközetet követően a hazaiak jobban kihasználták „lehetőségeiket” – mondta többek között.

Most a 35-18-ra elvesztett bajnoki után megint sejtelmesen tudatta, hogy a Ferencváros ellen „igencsak megadtuk a tiszteletet a Fradinak. De nem csak mi…” Ez az érzékeny lelkületű férfiú igazán nem tudom, miről beszél. A Ferencvárosból három játékost állítottak ki 2-2 percre, az MTK-BSE-ből SENKIT. Mindkét rivális 4-4 büntetőt kapott, ebből a Fradi négyet, az MTK-BSE hármat ki is használt. Tehát a bírók, akik az övéiből egyet sem állítottak ki, túlontúl megadták a tiszteletet a hazai ferencvárosiaknak.?.

Két olyan véleményt idéztem Borsodi Pétertől, melyek egyike sem valami „fair”. Ám ezért még nem kopogtattam volna a klaviatúrán a betűket. A nagy élvezet ugyanis mindjárt a legelején rám zuhant. Véletlenül éppen a zsűri asztala előtt bóklásztam, amikor a két edző „üdvözölte” egymást. Borsodi betűről betűre ezt mondta: „Dolgozzunk, b…dmeg!” De nem ám Elek fülébe súgva, hanem igazán kemény hangon. Csak az nem hallotta tizenöt méteres körben, aki nem akarta.

Ezek után nem nehéz elképzelni, milyen kötőszavakkal fűszerezi mondókáját, amikor az edzésen magyaráz esetleg értetlenkedő, vagy rosszul reagáló játékosainak. Jómagam – tudomásul véve, de nem beletörődve, hogy ez az általános haladási irány, tehát Borsodi Péter is vonalban van – ehhez csak gratulálni tudok.

Természetesen negatív előjellel…

This entry was posted in Blog and tagged , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.