Dombvári Bence győzött és olimpiai kvótát szerzett

Shares

dombvari_benceDombvári Bence megnyerte a K-1 1000 méteres verseny csütörtöki döntőjét a Duisburgban zajló olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu regattán, így szerzett egy újabb férfi kajakos kvótát Magyarországnak.

A Budapest Honvéd 23 éves kajakosa rendkívül taktikusan versenyzett a fináléban, az erejét jól beosztva végzett az élen.

A rajt a spanyol Marcus Walznak sikerült a legjobban, féltávnál azonban már az az orosz Roman Anoskin vezetett, aki a szerdai előfutamban megverte Dombvárit. A magyar most vele tartott, a második helyen haladt, majd az élen lapátoló duóhoz a hajrára felzárkózott az ukrán Oleg Kuharik is. Az utolsó száz méteren úgy tűnt, hogy e három kajakos között dől majd el a kvótát érő első két hely sorsa, az ukrán azonban elfáradt, „megállt”, így az utolsó métereken többen is megelőzték. A finist Dombvári bírta a legjobban, így megnyerte a finálét, mögötte Anoskin lett a második.

Hirdetés

„A orosz és a spanyol srác nagyon kemény ellenfél volt, bár nem feltétlenül rájuk számítottam. Az orosz meglepett az előfutamban, így őszintén szólva egy kicsit féltem is, hogy mi lesz itt a döntőben, hiszen nem ismerem őket annyira, hogy tudjam, hogyan teljesítenek ilyen kemény téthelyzetben. Én viszont bíztam magamban, és valamennyire sikerült kamatoztatni az eddig elvégzett munkánkat” – mondta a parton a győztes.

A finálét elemezve a magyar kajakos úgy fogalmazott: annyira ment az orosz ellenfél, hogy azt hitte, már „soha nem hal ki, és a végén áttöri a gátat”.
„Aztán az utolsó százon akkorát lassult, amekkorát nem illik, ez volt a szerencsém” – tette hozzá.

Férfi K-1 1000 m, döntő:

1. Dombvári Bence 3:35.307 p
2. Roman Anoskin (orosz) 3:35.695
3. Marcus Walz (spanyol) 3:35.754

Hirdetés

[Customads id=646335]

A közelgő páros döntőről Dombvári Bence azt mondta: nem lesz egyszerű verseny, főleg annak tükrében, hogy most „annyira bekötöttem, hogy úgy kell majd kibogozni”.
„Most pihenek egy kicsit, aztán megpróbálok minden energiámmal, figyelmemmel arra koncentrálni, hogy megnyerjük a párost is” – mondta.

Dombvári klubtársával, Hufnágel Tiborral száll vízre 1000 méter párosban, a győri Horváth Bence pedig 200 méter egyesben próbálkozik. A magyar csapat vezetőitől származó információ szerint ugyanakkor egy nemzet most nem szerezhet két indulási jogot egy hajóosztályban – jelen esetben egyesben -, így a kvótaszerzés szempontjából gyakorlatilag már csak a páros döntőnek van tétje. Ha a Hufnágel, Dombvári kettős győzni tud a fináléban, Magyarország Hufnágelnek köszönhetően újabb férfi kajakos kvótához jut.

Az országnak Dombvári egyesbeli sikerének köszönhetően már 16 kvótája – 7 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus – van az augusztusi ötkarikás játékokra. A riói csapat a hazai válogatók alapján alakul ki.

K-2 1000 m: döntő 13.30 (Hufnágel Tibor, Dombvári)
K-1 200 m: döntő 13.48 (Horváth Bence)

(MTI)