Dombvári Bence örül a bizalomnak

Shares

Dombvari BenceA Magyar Kajak-Kenu Szövetség októberben közzétette a gyorsasági szakág 2015-ös felkészülési programját, amelyben külön, név szerint szerepel Dombvári Bence, akinek úgymond irányt szabott a szakmai vezetés azzal, hogy felkészülését kifejezetten a K-1 1000 méter felé tereli.

A 2013-as világbajnokság bronzérmesének ugyanis jó esélye lehet a kvótaszerzése a jövő évi milánói világbajnokságon.

Storcz Botond felnőtt vezetőedző októberben közzétette a 2015-ös idény felkészülési programját, amelyben K–1 1000 méteren úgymond személyes célt fogalmazott meg: a Budapesti Honvéd kajakosától, Dombvári Bencétől várják, hogy ebben a számban kivívja az indulási jogot a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, és ott olimpiai kvótát szerezzen.

„Az elmúlt évek eredményei alapján úgy tűnik, a világbajnoki bronzérmes Dombvári Bence alkalmas arra, hogy K–1 1000 méteren nemzetközi szintű eredményt érjen el. Vele és edzőjével is egyeztettünk arról, hogy ő kifejezetten ezer egyesre készüljön, de ez nem azt jelenti, hogy mást kizárnánk a válogatásból, ugyanúgy nyitott a verseny ebben a számban is” – magyarázta Storcz Botond, aki szerint fontos feladat vár jövőre a júliusi szegedi U23-as világbajnokságon aranyérmet szerző kajakosra.

„Örülök neki, hogy így bízik a képességeimben az elnökség és a szakmai vezetés – mondta Dombvári Bence. – Bár odavagyok a csapathajós szereplésért is, az elmúlt években úgy alakult, hogy az egyes lett az én utam, ebben a számban várják tőlem az eredményeket. Nem nyomaszt egyáltalán ez a kihívás, sőt, örülök a konkrét feladatnak. Tisztában vagyok vele, hogy mit várnak tőlem, bár eddig is törekedtem arra, hogy minél gyorsabb legyek.”

Dombvári Bence formájáról egyébként már a válogatók előtt tájékozódik a szakmai vezetés, hiszen a szokásos két tavaszi időmérő mellett rajthoz áll majd a május közepi montemor-o-velhói világkupán is.

MKKSZ