Döntött a CAS: marad a zárt kapu

Shares

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Magyar Labdarúgó Szövetség a FIFA-döntés végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmét, így végleges, hogy a Magyarország-Románia vb-selejtező mérkőzést zárt kapuk mellett kell megrendezni.

A MLSZ a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség céljaival egyetértve, de az ítélet súlyosságát, arányosságát és a szankciók célravezetőségét vitatva fordult a legfelsőbb fórumhoz, a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) a FIFA zárt kapus határozatával szemben, kimerítve ezzel valamennyi rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőséget.

További jogi lehetőség hiányában a Magyar Labdarúgó Szövetség tudomásul veszi a CAS döntését, amely helybenhagyta a FIFA fellebbviteli bizottsága által hozott súlyos szankciókat, ennek értelmében a Magyarország – Izrael mérkőzésen történt sorozatos szabálysértések következményeként – 40 ezer svájci frank pénzbüntetés mellett – a március 22-i, románok elleni vb-selejtező mérkőzést az MLSZ-nek zárt kapuk mellett kell megrendeznie.

A CAS ma nyilvánosságra hozott döntése is egyértelművé tette, hogy a rasszista, gyűlöletkeltő, a futball szellemiségétől teljességgel idegen megnyilvánulásoknak súlyos következményei lehetnek. Ugyanakkor a FIFA korábbi döntése és a CAS ítélete is egyértelművé tette, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség nem követett el mulasztást a Magyarország-Izrael mérkőzés biztonsági előkészítése és szervezése kapcsán, a normasértéseket egy kisebbségben lévő szűk csoport követte el, a büntetés azonban a teljes magyar futballtársadalmat sújtja.

Az MLSZ a döntő többségben tisztességes magyar szurkolók, a csapatukat sportszerűen buzdító szimpatizánsok kiszolgálása érdekében, lehetőséget biztosít a közösségi élmény megéléséhez a magyar-román vb-selejtező alatt. Azok a szurkolók, akik szeretnék kifejezni a válogatott melletti kiállásukat, a Magyarország-Románia vb-selejtező mérkőzést az Ötvenhatosok terén felállított óriás kivetítőn, közösen tekinthetik meg. A meccs előtt a Magna Cum Laude együttes ad koncertet a magyar válogatott szurkolóinak.

(MLSZ)