Dr. Hencsei Pál: Evezésben „Böske” női bajnokságot is nyert

Shares
evez_Zimonyi Róbert, amerikai nyolcas, 1964, 440

A Tokióban olimpiai bajnok amerikai nyolcas. balról a második Zimonyi Róbert

A magyar olimpiatörténetben mindössze egyetlen sportolóról olvashatunk, aki az olimpiai játékokon két ország színeiben is érmet nyert. Zimonyi Róbert evezős kormányos Londonban és Helsinkiben Magyarországot képviselte, Tokióban az Egyesült Államok színeiben versenyzett.

Róbert 1918-ban Sárváron született. A család eredeti neve Zverzsina volt, amelyet 1934-ben magyarosítottak Zimonyira. Róbert 17 évesen kezdte sportolói pályafutását a Pannónia Evezős Clubban, ahol sporttársaitól a „Böske” becenevet kapta.

Már 1937-ben országos bajnokságot nyert kormányos kettesben, sőt, ebben a számban részt vehetett az Amszterdamban rendezett Európa-bajnokságon is, bár ott helyezetlenül végeztek. 1937 és 1956 között kormányos kettesben hat, kormányos négyesben három, nyolcasban négy bajnoki címet szerzett.

Külön érdekesség, hogy 1952-ben ő volt a női kormányos négypárevezősben bajnokságot nyert hajó kormányosa. Így összesen 14-szeres országos bajnoknak tekinthető. 1947-ben Luzernben az Európa-bajnokságon nyolcasban, 1956-ban Bledben az Eb-n kormányos négyesben indult, de mindkétszer helyezetlenül végzett.

Érdekes módon az olimpiákon sokkal sikeresebben szerepelt. 1948-ban kormányos kettesben Szendey Antal és Zsitnik Béla társaként harmadikok lettek. A Temzén a szűk Henley-pályán a hármas döntőben 1200 méterig vezettek, de az olaszok és a dánok megelőzték őket, így bronzérmet kaptak. Indult kormányos négyesben is, ahol a Sátori József, Nagy Lajos, Zágon Miklós és Nádas Tibor kormányosa volt. Az elődöntőben vereséget szenvedtek, nem jutottak a hármas döntőbe és holtversenyben a 4-6. helyen végeztek.

Négy év múlva Helsinkiben is a magyar csapat tagja volt. Kormányos kettesben helyezetlenül végeztek, nyolcasban sem jutottak az ötös döntőbe, de holtversenyben 6-8. helyen végeztek.

evez_Zimonyi Róbert, 250xZimonyi Róbert 1956-ban ott volt Melbourne-ben is, de versenyzőtársa, Riheczky Rezső megbetegedett és így nem tudott a kormányos négyes elindulni. Az olimpia után számos sportolóhoz hasonlóan nem tért haza, hanem az Egyesült Államokba utazott. John Kelly háromszoros evezős olimpiai bajnok saját cégénél állást adott neki és segített a pályafutása folytatásában. Többszörös amerikai bajnok lett és közben elkezdett edzősködni is.

Sajnos, Rómában nem indulhatott, mert a magyar sportvezetés megakadályozta a disszidensek rajthoz állását. Azért nem múlt el siker nélkül számára a római olimpia, hiszen tanítványai, az amerikai kormányos nélküli négyes tagjai aranyérmet nyertek.

A következő négy év is versenyzéssel telt el és 46 évesen kijutott a tokiói olimpiára. Ott az amerikai nyolcas kormányosaként olimpiai bajnokságot nyert.

Összességében Zimonyi három olimpián indult, 1948-ban magyar színekben bronzérmes lett, 1964-ben az USA nyolcasával aranyérmet nyert. Ezután visszavonult és Floridában telepedett le. Tizenkét évvel ezelőtt, 2004. február 2-án, 86 évesen, Miami Beach-ben hunyt el.

(Fotók: Magyar Sportmúzeum)