Dr. Hencsei Pál: Földessy Ödön csak távolban szeretett repülni

Shares
Földessy Ödön 2, 440

Fotók: JochaPress.hu

A ma 87 éves Földessy Ödön olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok távolugró atléta pályafutása magasugróként indult. Húszévesen, 1949-ben második lett az országos bajnokságon. A következő évben a csapatbajnokságon távolugrásban 730 cm-t ugrott, ez az eredmény meghatározta további sorsát.

Edzői – Kismartoni Károly és Bácsalmási Péter – a távolugrók közé irányították. 1950-ben már távolban nyert országos bajnokságot mindvégig az újpesti egyesület (UTE, Bp. Dózsa, Újpesti Dózsa) versenyzőjeként. Összesen 9 egyéni és 7 csapatbajnoki címet szerzett, utóbbiak közül kettőt a 4×100 m-es váltó tagjaként.

Földessy Ödön ugrik, 440

Nemzetközi szinten két, kiemelkedő eredményt ért el: 1952-ben Helsinkiben bronzérmet nyert az olimpián, 1954-ben Bernben pedig Európa-bajnok lett. Ezen kívül a főiskolai világbajnokságokon 1954-ben Budapesten első, 1951-ben Berlinben pedig a második helyen végzett. 1954-ben Londonban angol bajnokságot nyert. Indult még az 1956-os melbourne-i olimpián és az 1958-as stockholmi Európa-bajnokságon is, de mindkét versenyen helyezetlen lett.

Földessy Ödön repül, 440Szepes Béla rajza

Három éven át veretlen volt Európában. Háromszor javított országos csúcsot, legjobb eredménye 776 cm (1953), amit csak kilenc évvel később tudtak megjavítani. 1960-ban fejezte be aktív pályafutását, de nem szakadt el az atlétikától, edzőként és versenybíróként dolgozott.

Sikerekben gazdag sportpályafutása során egyetlen gonddal birkózott gyakran: világéletében irtózott a repüléstől, pedig abból bőven kijutott neki a külföldi versenyek kapcsán. Ismerve leküzdhetetlen viszolygását, társai soha nem fogytak ki a legdrámaibb történetekből és a legijesztőbb ugratásokból. Szegény Dönci sápadt, verejtékes arcát törölgetve csak hallgatott. Hiába, ő csak a homokban szeretett „landolni”.

Földessy Ödön, Csutorás Csaba, Béres Ernő, 440

Csutorás Csaba(b) és Béres Ernő(j) társaságában

 1950-től a rendőrség munkatársa, nyomozó. 1951/52-ben a sportszázadban, 1953 és 1960 között a Budapesti Főkapitányság Anyagi Osztályán teljesített szolgálatot. Közben 1952-től a Rendőrtisztképző Iskolába került. 1968-ban végzett a Rendőrtiszti Akadémia levelező tagozatának közlekedésrendészeti szakán. A végzés után az Országos Rendőr-főkapitányság sporttisztje, majd a Közlekedésrendészeti Osztály tisztjeként dolgozott. 1983-ban alezredesként vonult nyugdíjba, majd 1997-ben nyugállományú ezredessé léptették elő.

Első felesége Marosi Paula tőrvívó olimpiai bajnok, Csaba fia válogatott hármasugró volt.

Július elsején jó egészséget kívánva köszöntjük 87. születésnapján.