Dr. Hencsei Pál: Orbán Nándor volt az első olimpiai pontszerzőnk öttusában

Shares

öttusa_Orbán Nándor, 440

Az öttusázók első olimpiai pontszerzője, Orbán Nándor Kecskeméten született 1910. február 10-én. Édesapja iskolaigazgató volt, ő a kecskeméti Piarista Gimnáziumban tanult, majd a Ludovika Akadémiára került, ahol tüzértiszt lett.

Számos sportággal megismerkedett, végül az öttusát választotta. 1932-ben indult először öttusa versenyen, ahol a tízfős mezőnyben a második helyen végzett. Két év múlva már a legjobb hazai versenyzőnek tartották. Stockholmban a hat nemzet versenyén negyedik lett, csak az előző két olimpia bajnoka és a német Birk előzte meg.

Orbán Nándor 1935-ben nyert először versenyt, majd egy év múlva a berlini olimpián az ötödik helyet szerezte meg. Különösen jól szerepelt lovaglásban és úszásban, ezekben a negyedik, illetve a második helyen végzett. 1938-ban győzött a budapesti versenyen, majd 1941-ben, utolsó fellépését a harmadik helyen zárta.

A II. világháborúból a Don-kanyarból súlyos szemsérüléssel tért haza. Élete viszontagságos és fordulatos volt, számos helyen dolgozott: volt fuvaros kocsis, ügynök, vasúti segédmunkás, Zenthe Ferenc dublőre a Rákóczi hadnagya című filmben és lovasedző Somogysárdon.

öttusa_Orbán Nándor, 2001956-ban egykori tüzérei kérésére Nagykanizsa város nemzetőr parancsnoka lett. Nem engedélyezett népítéletet, a város orosz parancsnoka szerint ilyen nyugalom egyetlen helyen sem volt. Ennek ellenére hazaárulás vádjával 15 év börtönre ítélték, és Márianosztráról csak hat év múlva – amnesztiával – került ki.

Szabadulása után Siófokon lovasiskolát vezetett, Budapesten futóvadlövőknek, Győrben öttusázóknak pisztolyedzéseket tartott. Innen is igaztalan vádak alapján elbocsátották és a városból is kitiltották. Balatonboglárra az Állami Gazdaságba került gyalogmunkásnak, de amikor külföldi vendégek érkeztek, ő tolmácsolt nekik. 1972-ben ment nyugdíjba, de még egy ideig teremőrként dolgozott a Néprajzi Múzeumban. Súlyos betegség után 1981. február 10-én, 71. születésnapján hunyt el Budapesten.

öttusa_Orbán Nándor emléktábla, 440

Nagykanizsán 1998-ban, Somogyfajszon 2011-ben emléktáblát állítottak a tiszteletére.