Dr. Hencsei Pál: Száz év felett elhunyt olimpikonjaink (2. rész)

Shares
Tarics Sándor, 440, portré

Dr. Tarics Sándor öt évig a világ legidősebb olimpiai bajnoka volt. Fotó: JochaPress.hu

A magyar olimpiai résztvevők népes táborában vannak olyanok, akik megélték századik születésnapjukat és száz év felett távoztak el körünkből. Rájuk emlékezünk alábbi írásunk második részében…

Hencsei_Kende Rezső középiskolai bajnok, 440

Kende Rezső középiskolai bajnok korában

Kende Rezső tornász. Rákospalotán született 1908. december 31-én. Gimnazistaként négy középiskolai bajnoki címet szerzett, majd a felnőttek között két második és hat harmadik helyezést ért el. Az UTE, illetve a Postás tornásza volt. 1928-ban az amszterdami olimpián 19 évesen tornász csapatunk legfiatalabb tagja volt, Pelle István mögött a második legjobb eredményt érte el. 1930-ban a luxemburgi tornász világbajnokságon a negyedik helyen végzett csapat tagja volt.

Hencsei_Kende Rezső, 2008, 100 éves, 440

Kende Rezső 2008-ban ünnepelte 100. születésnapját

Visszavonulása után sem szakadt el a tornasporttól. Részt vett a torna népszerűsítésére szervezett vidéki turnékon, szakosztályvezetőként is dolgozott. Hat évtizeden át rendszeresen bíráskodott versenyeken, még 92 évesen is közreműködött torna rendezvényeken.

Hirdetés

1929-ben lépett a Magyar Királyi Posta állományába, a jogi doktorátust megszerezve különböző beosztásokban 52 éven át volt a posta alkalmazottja. Száz éves korában köszöntötte őt a Magyar Olimpiai Bizottság, az UTE, a Postás egyesület és a Magyar Posta. Budapesten 2011. június 19-én életének 103. évében távozott az élők sorából.

Hencsei_Tarics Sándor, 1936, 440

Tarics Sándor 1936-ban

Tarics Sándor olimpiai bajnok vízilabdázó. Budapesten született 1913. szeptember 13-án. Komjádi Béla fedezte fel egy középiskolai bajnoki mérkőzésen. Érettségi után került a MAC egyesületbe, majd a válogatottba. 1936-ban Berlinben tagja volt az olimpiai bajnokságot nyert válogatottnak. Háromszor nyert főiskolai világbajnokságot. Tagja volt a Bécsben 1939-ben rendezett tornán is a győztes csapatnak – a csapat 13 góljából egymaga tízet szerzett! – de a háború kitörése miatt ezt az FVB-t utólag nem hivatalosnak minősítették.

1936-ban a Műegyetemen mérnöki oklevelet, 1943-ban doktori fokozatot, 1947-ben egyetemi magántanári kinevezést szerzett. 1949-ben ösztöndíjjal az Egyesült Államokba utazott. Kezdetben egyetemeken tartott előadást, majd építészmérnöki tervező irodában kezdett dolgozni, amelynek később a vezetője, illetve a tulajdonosa lett. Új módszert dolgozott ki földrengésnek ellenálló épületek tervezésére. A szabadalmaztatott eljárással számos iskolát, kórházat, metróállomást, közintézményt építettek az egész világon. Munkájának elismeréseként több szakmai kitüntetésben részesült, beválasztották az Amerikai Mérnökök Egyesületének igazgatóságába és felkérték az ENSZ földrengésügyi szaktanácsadójának.

Hirdetés

vívás_Szabó Bence + Tarics Sándor, 440

Dr. Tarics Sándor 2012-ben, a londoni olimpián Szabó Bencével. Fotó: JochaPress.hu

A Műegyetem is büszke volt egykori hallgatójára és magántanárára. 2001-ben a BME Egyetemi Tanácsa tiszteletbeli tagjának választotta, 2006-ban átvehette rubindiplomáját, 2015-ben a BME díszpolgára címet kapta meg. Sajnos, a zafír diplomát, mérnöki oklevele megszerzésének 80. évfordulóján már nem vehette át. Utoljára 2012-ben a londoni olimpia után volt itthon, az olimpián a MOB vendégeként többek között megtekintette a magyar-amerikai vízilabda mérkőzést is. 2013-ban századik születésnapján a MOB és a Magyar Vízilabda Szövetség képviselői otthonában, Belvedere-ben köszöntötték.

Tarics Sándor, Hencsei Pál, 440

Berlin olimpiai bajnoka a cikk szerzőjével, Dr. Hencsei Pállal

2011. augusztus 2-a óta ő volt a legidősebb élő olimpiai bajnok. 2016. május 21-én, életének 103. évében hunyt el Belvedere-ben.