Dr. Kárpáti György így búcsúzott Gyarmati Dezsőtől!

Kárpáti György_Gyarmati Dezső búcsúztatásaSzeptember 4-én, szerdán délután mély részvét mellett temették el Gyarmati Dezsőt, az életének 86. évében elhunyt, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, aki edzőként is olimpiai bajnoki címig vezette a magyar válogatottat 1976-ban. A kivételesen eredményes sportembertől a legrégebbi barát, dr. Kárpáti Györgynek a ravatanál elmondott beszédével veszünk búcsút.

Tisztelt Gyászoló Magyarország! Drága Dezső!

Csak felnőttként érti meg az ember igazán, mennyit ér egy barátság. Hogy tényleg nagy szerelmekkel említhető csak egy lapon. Hát, én erről szeretnék ma beszélni. A barátságról.

Arról, hogy engem nem Helsinki, Melbourne vagy Tokió tett kivételes sorsú emberré. Hanem az, hogy Gyarmati Dezső volt a barátom. Hogy Te voltál a barátom. Mert abból a 85 évből, ami a neved mellett a díszkoporsón áll, 70 év közös volt, Dezső. A barátságunké.

Emlékszem, 9-10 éves lehettem, amikor először találkoztunk. Azt kérdeztem tőled, hogy 10 éves kor alatt lehet-e már vízilabdázni… Te pedig azt felelted: „Lehet hát.” És ezzel eldöntötted a sorsomat. Azt mondtad, legyek szorgalmas, nézzelek Benneteket, lessem a fogásokat. Ahogy Ti lestétek el az 1936-os olimpiai bajnokoktól, Németh Jameszéktől.

És ez a valami, mint valami becses családi örökség, apáról fiúra száll. Az új nemzedéknek pedig a legszentebb kötelessége vigyázni rá. És – ha a Jóisten engedi – kötelessége tovább gyarapítani. Te ebben a hagyományban nevelkedtél, és magad is gyarapítottad azt. Így lettél a huszadik század egyik legnagyobb titkának az őrzője. Egy szakma Nagy Öregje, akinek a nevét mindig is tudták és tisztelték a legfiatalabbak is.

Az lettél, aminek az ilyen anyagból gyúrt embereknek lenniük kell, ha a világban csak egy csöppnyi igazság is maradt – Példakép.

Hányszor megtapasztaltam ezt… A legszebb emlékeim között tartom számon, amikor nyáron a Csasziban, a vízilabda bölcsőjében, a medence előtt a fehér karosszékekben, vagy telente, az uszoda alatti vendéglőben „rendeltünk”. Fogadóórát tartottunk. És jöttek hozzánk a messzire elszármazott öreg vízilabdás barátaink, az új nemzedékekhez tartozók, az ismerősök és az ismeretlenek, és nagy tisztelettel köszöntöttek.

Ez a kép valahogy mindig vissza tudta adni az embernek a hitét. Hogy lám, van még az életnek olyan szeglete, ahol a teljesítmény és a népszerűség összefüggnek. Hogy nagy ember abból lesz, aki nagy dolgokra képes.

Tudom, mindent elkövettél azért, hogy megtartsd ezt a rendet a világban. Hogy átadd azt a nemes hagyományt, ami a magyar vízilabdát egykor világhírűvé tette. Ez volt a Te életműved. Nem a háromszoros olimpiai bajnoké, hanem a nagy vízilabda-pedagógusé. Figyelni az elődökre, őrizni a hagyományokat. Tenni azért, hogy a Benedek-legénység tagjai a Komjádi-fiúk egyenesági leszármazottai legyenek.

Jelentem: sikerült. Teljes az életműved, Dezső!

És szeretnék hinni abban: úgy mentél el, hogy erről Te is meggyőződhettél.

Három nappal a halálod előtt meglátogattalak a Kútvölgyiben. Fenn, az intenzíven, ahol Andrea lányod bátorított: szorítsam meg a kezed, hátha visszajelzel. És akkor megfogtam a kezed, és mondtam neked valamit. A füledbe súgtam azt, ami akkor mindkettőnknek a legfontosabb volt.

„Vb-t nyertek a fiúk.”

Te pedig – és tudom, hogy így történt, nem csak a képzeletem csalt meg – megszorítottad a jobbomat. Válaszoltál.

Ez volt az utolsó „beszélgetésünk”. És, ahogy hetven évvel korábban az első: ez az utolsó is a vízilabdáról szólt. Mert az életedben a vízilabda, a magyar sport játszotta a főszerepet. Te pedig főszerepet játszottál a magyar sportban.

Emlékszem, a korkülönbség miatt hányszor húztál engem… Engem, ezt a hetven évvel ezelőtti kis srácot, aki valaha a Te biztatásodra kezdtem vízilabdázni. Igaz, az utóbbi időben többször is szóba került az elkerülhetetlen… Azt mondtad: „Gyurikám, emberi számítás szerint én megyek el előbb. És akkor majd biztosan Te mondod a beszédet a temetésemen. Sajnálatos módon én akkor már nem tudok vitába szállni veled, úgyhogy inkább belenyugszom előre: mondj, amit akarsz. Felőlem akár azt is mondhatod, te voltál a vízilabda legnagyobbja…”

Hát, ezzel alaposan elszámítottad magad, barátom. Az igazság ugyanis az, hogy Te voltál. Te vagy a jobb, Dezső!

Isten veled!

Végezetül hadd mondjam el, hogy a Nemzetközi Úszó Szövetség, a FINA elnöke Gyárfás Tamást kérte meg, hogy adja át azt a levelet, amelyben Gyarmati Dezsőről emlékezik meg. A hosszú sorokból csak egy szót szeretnék kiemelni, azt mondta róla, hogy briliáns volt.

 

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterPrint this page
This entry was posted in Egyéb and tagged , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.