Dupla angol-francia párharc a Bajnokok Ligájában

Shares

lionel-messi-barcelona-manchester-city-champions-league_440A Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között a nyoni sorsoláson két angol-francia összecsapást hoztak össze.

A Schalke-Real párharchoz hasonlóan a Manchester City és az FC Barcelona csatájában is megismétlődik a tavalyi nyolcaddöntő, míg az előző kiírásban a legjobb nyolc között találkozó Paris Saint-Germain és Chelsea ezúttal már a kieséses szakasz első fordulójában összecsap. „Az előző idényben a világ legjobb csapatától kaptunk ki, de nem létezik verhetetlen együttes. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy megnehezítsük a címvédő dolgát” – mondta Benedikt Höwedes, Schalke 04 világbajnok német védője.

A Real Madrid az előző szezonban kétszer győzte le a Schalkét. Gelsenkirchenben 6-1-re, míg Madridban 3-1-re nyert a Királyi Gárda. Cristiano Ronaldo négyszer vette be a Schalke kapuját.

Philipp Lahm, a Bayern München szintén világbajnok csapatkapitánya szerint a Sahtar Donyeck ugyan erős csapat és nehéz ellenfél, mégis számukra kötelező a továbbjutás, ugyanis az együttes minimális célja, hogy ott legyen a legjobb nyolc között.

Txiki Begiristain, a Manchester City sportigazgatója elmondta, természetesen jobban örültek volna, ha a Barcelonánál gyengébb riválist sodor velük szembe a sors, ugyanakkor ebben a szezonban a Bayern München és az AS Roma legyőzésével már megmutatták, hogy képesek kiváló játékra. „Az a legfontosabb, hogy elérjük a csúcsformánkat erre a párharcra, mert csakis így lehet esélyünk”.

Az előző kiírásban szintén a nyolcaddöntőben játszott egymás ellen a Manchester City és a Barcelona. A katalánok az Etihad-stadionban Lionel Messi büntetőjével jutottak vezetéshez, majd a 90. percben Dani Alves állította be a végeredményt. A visszavágón 2-1-re nyert a Barcelona, ismét Messi és Dani Alves volt eredményes. A két haza gól között Vincent Kompany vette be Victor Valdes kapuját.

Pavel Nedved, a Juventus korábbi klasszisa és jelenlegi sportigazgatója szerint óvatosnak kell lenniük a Borussia Dortmund ellen, a német együttesben ugyanis rendkívül sok fiatal és tehetséges futballista szerepel. „Kaphattunk volna olyan ellenfelet, amellyel szemben szinte lehetetlen lett volna a továbbjutás, örülök neki, hogy olyan csapatot kaptunk, amely ellen van esélyünk” – nyilatkozta az aranylabdás cseh klasszis, majd hozzátette, nagy rajongója a Dortmund edzőjének, Jürgen Kloppnak, és úgy érzi, ez a párharc egy jó fokmérő lehet a Juventusnak az európai kupaporondon.

A két angol-francia párharcból a Chelsea és a PSG tavaly a negyeddöntőben játszott egymás ellen. A franciák 3-1-re nyertek hazai pályán, ám a visszavágón 2-0-ra kaptak ki a Stamford Bridge-en, így kiestek. A Chelsea Eden Hazard Párizsban szerzett  büntetőjével lépett tovább, azonban a mindent eldöntő második londoni gólt Demba Ba szerezte a 87. percben.

Az Arsenal és a Monaco nyáron az Emirates-kupában csapott össze, a franciák Radamel Falcao találatával nyertek Londonban.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő:

PSG (francia) – Chelsea FC (angol)
Manchester City (angol) – FC Barcelona (spanyol)
Bayer Leverkusen (német) – Atlético Madrid (spanyol)
Juventus (olasz) – Borussia Dortmund (német)
Schalke 04 (német) – Real Madrid (spanyol)
Sahtar Donyeck (ukrán) – FC Bayern München (német)
Arsenal FC (angol) – AS Monaco (francia)
FC Basel (svájci) – FC Porto (portugál)

A nyolcaddöntők első mérkőzéseire február 17-én, 18-án, 24-én és 25-én kerül sor. A visszavágókat március 10-én, 11-én, 17-én és 18-án rendezik. A csoportgyőztesek az első mérkőzésüket idegenben játsszák.