Dustin Brown ismét legyőzte Rafael Nadalt

Shares

Dustin BrownDustin Brown Wimbledonban négy játszmában győzte a 10. helyen kiemelt Rafael Nadalt. A német teniszező tavaly Halléban szinten füvespályás versenyen győzte le az akkor még világelső spanyol játékost.

Az első szett elején úgy tűnt, minden halad a papírforma szerint, Nadal brékelőnybe került a haramadik játékban. A folytatásban azonban kétszer is elveszítette a szerváit, így a játszmát 7:5-re bukta el.

A második felvonásra Nadal összeszedte magát, kétszer is brékelt és ezután újra azt hihettük, a spanyol belejött a játékba, német riválisának pedig meg vannak számlálva a percei/órái Wimbledonban. Nos, nem így történt. A német eksztázisban teniszezett a folytatásban, látványos pontokat hozott, sőt 2:2 után brékelőnybe került és ezt meg is őrizte a játszma végéig, így újra szettelőnybe került.

A negyedik felvonás elején úgy tűnt: Nadal összesett! Elveszítette az első játékot adogatóként, majd az látszott, hogy nagyon küzd és szeretne visszajönni a meccsbe, de még csak brékpontig sem jutott, így csak rohant az eredmény után. 5:3-nál Nadal az életben maradásért küzdött, mégis Brown jutott két meccslabdához, azonban az elsőnél elengedte azt pechjére, majd „beleszaladt” egy ászba, így Nadal megmenekült. Ekkor még… A következő játékban a világranglista százkettedik helyezettje adogatóként is két meccslabdához jutott, amelyből az elsőt meg is nyerte, így kiejtette Rafa Nadalt.

A 30 éves német teniszező a 3. fordulóban a 22. helyen kiemelt Viktor Troickival játszik majd. Brown a világranglista 102. helyén áll, míg a szerb játékos a 24.

Dustin Brown két évvel ezelőtt Wimbledonban a kvalfikációban megnyert három mérkőzés után a főtáblán legyőzte Guillermo Garcia-Lopezt, majd Lleyton Hewittot is. Végül a 3. körben a francia Adrian Mannarinótól kapott ki három játszmában.

Wimbledon, 2. forduló:

Dustin Brown (német)-Rafael Nadal (spanyol, 10.) 7:5, 3:6, 6:4, 6:4